
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Erre készül a Tisza Párt holdudvara: elbocsátások, a lakossági „iszonyatos kedvezmények” és támogatások ellenzése, vállalkozók tönkretétele – emlékeztetett a Tűzfalcsoport. Az oknyomozó blog bemutatta, hogy Bokros Lajos Tisza-közeli közgazdász milyen szélsőséges reformokkal javítana a gazdaság helyzetén. A volt pénzügyminiszter ezekről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt pénteken.
Most csak önnek itt súgom meg, hogy nehogy a kedves nézők hallják, a közigazgatásban kellene nagyon sok munkahelyet megszüntetni
– utalt az államigazgatással kapcsolatos brutális tervekre Bokros Lajos.
Magyarországon a nemzeti kormány támogató gazdasági intézkedéseinek súlyos kritikájaként arról beszélt, hogy „a költségvetésen keresztül, egyik oldalon az adórendszeren át, másik oldalon támogatások kiosztogatásán, teljes mértékben felülírja a piacnak az értékítéletét, olyanokat hoz helyzetbe kedvezményes adókkal, illetve iszonyatos támogatásokkal…”
A kis- és középvállalkozói szektor sem számíthat sok jóra, Bokros Lajos szerint ugyanis „lehet, hogy bizonyos vállalkozóknak a nem hatékony gazdálkodása megszűnik”.
Az adórendszeren belüli családtámogatások megszüntetése is ismét szóba került,
a Tisza-közeli gazdasági szakember arról beszélt, hogy „lehet, hogy egy kicsit nagyképűen és szerénytelenül, de én megtettem a magam részéről, amit annak idején megkövetelt tőlem a haza”.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár