
Szijjártó Péter: most először hangzott el elvárásként, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába

Az Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió katonai szövetséggé alakításának, valamint a tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvések elutasításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában a kormány álláspontját kifejtve a miniszter hangsúlyozta: alapvető és stratégiai fenntartásai vannak a kormányzat elvi elutasításának, és a magyarok jelentős többsége sem támogatja a szomszédos állam uniós tagságát, amely teljes ágazatokat veszélyeztetne - áll az MTI közleményében.
Ukrajna csatlakozása nem a békét vinné el Ukrajnába, hanem a háborút hozná el Európába - hangsúlyozta Bóka János. Jelezte: bár Magyarország többször is kérte, nem zajlott érdemi vita az uniós intézményekben Ukrajna esetleges csatlakozásának következményeiről, holott a lépés "beláthatatlan biztonsági, gazdasági és költségvetési hatásokkal" járna.
A miniszter hangsúlyozta: szomszédunkban esztelen öldöklés zajlik, amely százezrek életét követeli, és milliókat tesz földönfutóvá, nemzedékek alatt sem begyógyuló sebeket okoz, ezért alapvető erkölcsi kötelesség megtenni mindent, hogy a vérontás a lehető leghamarabb véget érjen.
Felidézte:
Magyarország kormánya a kezdetektől fogva a béke mellett állt, minden, a siker valódi eséllyel kecsegtető kezdeményezést támogatott, és maga is aktív szerepet vállalt a béke elősegítésében, a diplomáciai kezdeményezések támogatása mellett a Béketanácshoz való csatlakozással is.
Az Európai Unió nem ezt az utat választotta; a háború első napjaitól kezdve annak kiterjesztésén, sőt globalizálásán és eszkalációján dolgozott az Egyesült Államok demokrata adminisztrációjával szoros együttműködésben - mondta Bóka János.
Hozzátette, "Brüsszel gyakorlatilag hadviselő félként viselkedett és viselkedik ma is", Európa pedig "kényszerpályára került, és folyamatosan szenvedi ennek egyre súlyosabb hátrányos következményeit".
Magyarország egymaga nem képes az EU sorsrontó politikáját megváltoztatni, de arra képesek vagyunk, és vállaljuk is, hogy az egyhangúságot igénylő döntések során megakadályozzuk a történelmi súlyú tévedéseket".
A tárcavezető ezek között említette Ukrajna uniós felvételét vagy azt, hogy a szomszédos ország támogatása érdekében "generációkat adósítsunk el". Jelezte: Magyarország nem vesz részt az Ukrajnának adandó 90 milliárd eurós hitelfelvételben, nem finanszíroz katonai támogatást, valamint mentességet tárgyalt ki a szankciós intézkedések alól.
Kiemelte: a pragmatikus energiapolitika eredményeként tartható fenn a rezsicsökkentés, a konnektivitási politika eredményeként döntenek rekordokat az országba érkező amerikai és kínai befektetések.
Bóka János megemlítette: az uniós intézmények 2022 óta minden prioritást felülíró céllá tették Ukrajna pénzügyi és katonai támogatását, 19 szankciós csomagot fogadtak el, és Ukrajnának több mint 193 milliárd eurót fizettek ki ez idő alatt.
Hozzátette: Ukrajnának csak akkor kellene visszafizetnie ezeket a hiteleket, ha kártérítést kap Oroszországtól, ám csekély az esélye egy ilyen jóvátételnek. Megemlítette: a 2034-ig tartó uniós költségvetés "jelentős és rugalmas támogatást" nyújtana Ukrajnának, a hiteleknél sem időbeni, sem összegszerű korlát nem állna fenn.
Bóka János közlése szerint nagységrendileg 360 milliárd eurónál nagyobb összeget kapna Ukrajna a következő hétéves uniós költségvetésből. Hangsúlyozta: a 800 milliárd dolláros ukrán jóléti terv a magyaroktól családonként 1,4 millió forintos terhet jelent.
Bóka János azt is hangsúlyozta: Kijev napokkal a háború kitörése után uniós tagságért folyamodott, ám Magyarország a kezdetektől kifogásolta, hogy az eljárást érdemalapú megközelítés helyett kizárólag geopolitikai megfontolások vezérlik, és az eljárás során nem tartják tiszteletben a konszenzus politikai követelményét.
Hozzátette: az uniós védelmi szolidaritási klauzula alapján a tagállamoknak minden segítséget és támogatást meg kellene adniuk a külső támadást elszenvedő tagnak, az európai intézmények pedig megkezdték ennek a kitételnek olyan átértelmezését, ami az EU-t a NATO-hoz hasonló szövetséggé formálná.
A miniszter kitért arra, hogy az Európai Unió általános gyakorlatává vált a "lopakodó hatáskörbővítés", ami szuverenitási kérdés, hiszen a tagállamoknak maguknak kell eldönteniük, mely területeken kívánnak az uniós intézményeken keresztül együttműködni.
Szuverenitás hiányában európai integráció sem lehetséges, az integráció szuverenitás nélkül ugyanis nem más, mint birodalomépítés - jelentette ki Bóka János.
Közölte, a tagállamok az európai integráció jövőjének letéteményesei és a szuverenitás kizárólagos hordozói. Egyedül a tagállamok dönthetnek arról, mely hatásköröket kívánják másokkal közösen gyakorolni - mondta a miniszter, hangsúlyozva: a szuverén tagállamok védelmében új eszközökre és összehangolt fellépésre van szükség.
Leszögezte: Magyarország kormánya semmilyen körülmények között nem fog hozzájárulni, hogy többségi döntési mechanizmusra álljanak át.
Az orosz energiahordozókról való leválás előírását szabálytalan és észszerűtlen lépésnek nevezte a miniszter, mondván, az az energiahordozók drágulásához vezet, eközben a diverzifikációra hivatkozva csökkenti a rendelkezésre álló opciók számát, így növeli a bizonytalanságokat egy olyan időszakban, amikor egyes szomszédaink "nem haboznak az energiafegyverhez nyúlni, ha érdekeik így kívánják".
Közölte: az orosz kőolaj és földgáz kivezetése a nemzeti jövedelem 3 százalékát meghaladó visszaesést generálna, "ami durva recesszióval lenne egyenértékű", és ellehetetleníteni a rezsicsökkentés fenntartását.
Nyitókép: MTI

Szijjártó Péter: most először hangzott el elvárásként, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába

Friss mérés: öt százalékponttal vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt

Menczer: A Tisza az ukránok, a Shell és Brüsszel oldalára állt

Elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését

Drámai fordulat az európai politikában a háborúpártiság

Orbán Viktor: Brüsszel azért akar Tisza-kormányt, hogy Magyarország is csatlakozzon a háborúhoz

Háborúellenes határozati javaslatot tett az Országgyűlésnek Szijjártó Péter

Magyar Péter lepaktált azokkal, akik háborúba és üzemanyagválságba akarják taszítani Magyarországot + videó

Orbán Viktor: Katonákat vezényelnek a kulcsfontosságú energetikai létesítményekhez

Szijjártó Péter: Ukrajna négy év alatt több pénzt kapott az EU-tól, mint Magyarország huszonkét év alatt

A Tisza Párt budapesti frakcióvezetője is néma maradt a Barátság-vezeték elzárásával kapcsolatban

Itt az újabb Tisza-ügy! Bíróság elé áll Radnai Márk céges botrányának kulcsszereplője