
Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

„Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat” – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken. Bóka János a bejegyzéséhez közzétett videóban úgy fogalmazott:
Amikor azt hinnénk, hogy Brüsszel már nem tudja jobban elárulni az európai gazdákat és az európai mezőgazdaságot, akkor kiderül, hogy még rá tudnak tenni egy lapáttal.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság pénteken saját hatáskörében elrendelte az úgynevezett Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását, az Európai Parlament és számos tagállam, köztük Magyarország, Lengyelország és Franciaország ellenzése dacára.
A miniszter leszögezte,
ez a megállapodás veszélyezteti az európai mezőgazdaság és az európai gazdák jövőjét, de tudjuk, ki áll emögött: az Európai Néppárt, az Európai Bizottság és Friedrich Merz német kancellár.
Ő az az ember, akivel Magyar Péter és a Tisza Párt delegációja Münchenben egyeztetett
– fűzte hozzá.
A Tisza Párt sem akkor sem, azóta sem állt ki a magyar mezőgazdaság és a magyar gazdák mellett, de ez nem is meglepő egy olyan párttól, amelyet pontosan azért hoztak létre, hogy mindenben azt tegye, amit Brüsszelből és Berlinből diktálnak neki
– hangsúlyozta a közösségi oldalán elérhető videóban Bóka János.
Nyitókép: MTI

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt

Lázár: Felszólítjuk Magyar Pétert, tisztázza, miben egyeztek meg Zelenszkijjel!