
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Az emberek az összes nagy civilizációs kérdésben a mi oldalunkon állnak – mondta Orbán Viktor az évértékelő beszédében. A miniszterelnök rámutatott, hogy az emberek nem akarnak migrációt, nem akarnak háborút, nem akarják Ukrajnába küldeni a pénzüket. Emellett elképzelhetetlennek tartják, hogy olyan ember feleljen a gyermekek neveléséért, aki szerint jó, ha lefekvés előtt a Csipke Józsika című mesekönyvből olvasnak fel az egymásba szerelmes királyfikról.
Ez Magyarországon egész egyszerűen nem fordulhat elő
– jelentette ki.
A kormányfő kitért arra is, hogy az országjárás során azt látja, hogy velük vannak a munkából élők, az a hatalmas tömeg, amely reggel korán kel, napközben dolgozik, munka után neveli a gyerekét, gondoskodik a szüleiről és összetartja a családját. Velük vannak az idősek, akik egész életükben dolgoztak és tudják, hogy a jövőt csak munkára lehet építeni.
Ők azt szeretnék, ha a fiatalok folytatnák a munkájukat, és nem akarják, hogy Brüsszelből szalajtott kalandorok széthordják azt, amit felépítettek
– tette hozzá.
Nagyon sok fiatal is velük van, többségük pedig nem éri be kamu lázadással
– hangsúlyozta.
Orbán Viktor szerint ezek a fiatalok valóban szeretik a hazájukat, komolyan gondolkodnak a jövőjükről és vállalják az igazi lázadást a Brüsszelből érkező idióta utasításokkal, a nemzetközi hálózatokkal és nagytőkével szemben.
Ezek a fiatalok velünk vannak, szerintem ők vannak többen. Őket hívjuk, gyertek és harcoljatok velünk a hazátokért
– fogalmazott.
Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek