
Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Súlyos információk derültek ki a Magyar Péter müncheni útjáról, ami miatt még inkább fontos, hogy részt vegyünk a nemzeti petícióban
– jelentette ki Hidvéghi Balázs Magyarország Kormányának közösségi oldalára feltöltött videójában.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára ismertette, hogy a kormányülésen elhangzott beszámoló szerint Magyar Péter müncheni útján a Volodimir Zelenszkij államfő vezette ukrán delegáció német közvetítéssel arról tájékoztatta a Tisza Párt vezetését, hogy az ukránok nem tervezik újraindítani a Barátság kőolajvezetéket.
Az államtitkár elmondta: a Tisza Párt vezetői ott azt üzenték ukrán barátaiknak, készek arra, hogy Magyarországot leválasszák az orosz gázról és olajról, ahogy azt az ukránok és Brüsszel már jó ideje követeli.
Vagyis a Tisza összejátszik az ukránokkal, és ez rendkívüli veszélyt jelent
– hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.
Majd rámutatott: ez az összejátszás a Tisza Párt és az ukránok között nem kis dolog. Magyar Péter és az emberei a saját lábukba botlanak, úgy igyekeznek megfelelni az összes háborúpárti vezetőnek. Jól látszott ez a müncheni találkozókról készült felvételeken – tette hozzá.
Mit jelent ez Magyarországra nézve? Rendkívüli veszélyt
– jelentette ki az államtitkár. Közölte: azt jelenti, hogy Magyar Péter a hatalomért, a brüsszeli elit és az ukránok kegyeiért kész mindent feladni. Kész feladni Magyarország békéjét és háborúba rángatni a magyarokat. Kész odaadni a magyarok pénzét az ukránoknak, kész feladni a magyarok energiabiztonságát és többszörös rezsit fizettetni az emberekkel – sorolta.
Ideje ennek megálljt parancsolni! Most a nemzeti petícióval, áprilisban pedig a választásokon
– emelte ki Hidvéghi Balázs.
Hozzátette: mondjunk nemet a háborúra, az ukrán követelésekre és a magas rezsire.
Nyitókép: MTI/ Bodnár Boglárka

Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Eddig sosem látott videó került ki az internetre a verekedő Magyar Péterről

Orbán Balázs szerint a végén csak kiderült az igazság

Orbán Balázs: Magyar Péter is pontosan tudta, hogy a brüsszeli főnökei g*ci nagy háborúra készülnek

Deák Dániel leleplezte a Tisza Pártot – őket képviselik valójában

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Orbán Viktor: Azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel