
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Zsigó Róbert elmondta: mostantól teljes fizetésük szja-mentes a 30 év alatti anyukáknak is, sőt már a megduplázott családi adó- és járulékkedvezményt is tudják érvényesíteni. Hozzátette: egy hónapja indult el a Családi adócsökkentés plusz és ez most először látszik majd a fizetéseken – írta meg a hirado.hu.
Kiemelte, januártól a kétgyermekes 40 év alatti édesanyák kapnak szja-mentességet, „így akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál”. Mint mondta, a kormány kibővítette a 30 év alatti anyák szja-mentességét is, ezzel még többen még több pénzt kaphatnak kézhez.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány a családi adó- és járulékkedvezményt is megduplázta. Ismertette, egy gyermek esetén 10 ezerről 20 ezerre, kettőnél 40 ezerről 80 ezerre, 3-nál pedig 99 ezerről 198 ezer forintra növelték ezt az összeget. Megjegyezte: ráadásul ezt a kedvezményt az édesapák jövedelméből vagy „nem munkából származó bevételekből is érvényesíthetik”.
Elmondta, július óta a csecsemőgondozási díj (csed), a gyermekgondozási díj (gyed) és az örökbefogadói díj is szja-mentes, október elseje óta pedig a háromgyermekes édesanyáknak sem kell már szja-t fizetniük.
Zsigó Róbert közlése szerint a kormány azért dolgozik, hogy nagyobb biztonságban érezhessék magukat a családok, és az anyagi támogatással több lehetőségük legyen a gyermekek jövőjének megalapozásához. Hozzátette, „mert mi a magyarok pénzét nem Ukrajnába küldjük, hanem a magyar családoknak adjuk”.
A nyitókép illusztráció (Shutterstock)

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében