
Országjárásra indulnak a Fidesz politikusai

Továbbra is zajlik a Magyar Pétert is érinthető, bennfentes kereskedelem miatt zajló nyomozás – jelentette ki Budai Gyula kormánypárti képviselő a legfőbb ügyész tájékoztatására hivatkozva. Az ügyben korábban Budai Gyula és Tényi István is feljelentést tett.
A Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás előzménye, hogy Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy 2023-as részvényügylet miatt több személlyel, köztük – a mostanában egy drogos házibuli miatt reflektorfénybe került – Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem miatt folytatott vizsgálatot.
Az Index információi és a feljelentések szerint ugyanis Magyar Péter egy alkalommal a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan papírokat, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akció miatt az értékük jelentősen megnő.
Lássuk a részleteket: 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-papírokat.
A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert – írta saját forrásra hivatkozva az Index, hozzátéve: ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottsági tagja volt.
A lap szerint a Tisza Párt vezetője jelentős bevételre tett szert az ügylettel.
Ezt erősíti az a hangfelvétel is, amin Magyar korábbi barátnője, Vogel Evelin elmondta: az ellenzéki politikus egyszer megemlítette, hogy belsős információk segítségével „játszadozik” a tőzsdén és van kilencvenmilliója részvényekben.
Ide tartozik az is, hogy Magyar Péter a vizsgálat megindítása után ordibálva kérte számon a jegybank egyik női munkatársát. Mindezt az MNB határozottan elítélte, hozzátéve, hogy a jegybank tevékenysége során kizárólag a törvényeknek alávetve, a politikától függetlenül működik.
Nyitókép: MTI

Országjárásra indulnak a Fidesz politikusai

Nem leplezi tovább a brüsszeli adminisztráció: Kijev oldalán állnak a magyarokkal szemben

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Sokkoló hírekkel jelentkezett Szijjártó Péter, Brüsszel magyar és szlovák katonákat küldene Ukrajnába

Orbán Viktor: A nemzeti kormány nem enged a zsarolásnak

Szijjártó Péter: Ukrajna Brüsszellel és a magyar ellenzékkel játszik össze

Zárt ajtók mögött a vereségre készíthette föl jelöltjeit Magyar Péter

A kárpátaljai magyarok döntő többsége Orbán Viktorra fogja leadni a szavazatát

Menczer Tamás: Országjárásra indul a Fidesz és a KDNP

Fico betartja az ígéretét: Zelenszkij miatt sötétség borul Ukrajnára

Magyar Péter megsüketült

Orbán Viktor: Magyarország üzemanyag-ellátását sikerült megvédenünk