
„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István 1987-től 37 évet töltött a Shell-nél, ebből tíz évig, 2014 és 2024 között a nagyvállalat globális ügyvezető alelnökének székében. Ha figyelembe vesszük a Shell vállalati modelljét, akkor egész biztos, hogy ez alatt az idő alatt több százezer Shell-részvényt kapott az amúgy sem gyenge fizetése mellé, a kérdés csupán az, hogy mennyit - fejtette ki az Origo.
Ugyan pontos adatok nem állnak rendelkezésre Kapitány személyes részvényportfóliójáról, a Shell többi ügyvezetőinek nyilvánosan elérhető juttatásaiból viszonylag könnyű egy nagyságrendileg helytálló becsléssel előállni.
Még jószándékú becslésnél is hatalmas számok jönnek ki a tíz éves pályafutás után: a háború következtében Kapitány Shell-részvényeinek értéke megháromszorozódhatott (mintegy 37,6 millió dollárra), az osztalékjövedelme pedig megkétszereződhetett, elérve a 23,4 millió dollárt. A kettő együtt már megközelíti a húsz milliárd forintot.

A Shell már a ’90-es évektől elkezdett részvényopciókat beépíteni a vezetői javadalmazásokba, ami a 2010-es évekre már kötelező és teljesítményalapú bónuszokká vált, ezzel biztosítva a vállalatvezetés és a részvényesek érdekeinek összehangolását. A Shell nyilvános javadalmazási politikája alapján a Kapitányhoz hasonló ügyvezető alelnökök (EVP-k) javadalmazása tartalmazza a fix fizetést, az éves bónuszt, valamint hosszú távú „ösztönző” juttatásokat, amelyek jelentős részben teljesítményalapú részvényjuttatásokat foglalnak magukban. Az EVP-k teljesítménytől függően tipikusan a fix fizetésük 200-400%-át kapják meg további részvényekben, amelyet évekig meg is kell tartaniuk, mert ez ösztönzi a vállalatnál való hosszútávú elköteleződést.
De pontosan mennyit is? Nyilvánosan elérhető adatokból kiderül, hogy például a Shell CEO-ja, Wael Sawan tavaly 163 ezer Shell-részvényt kapott, az egyes EVP-k pedig, mint amilyen Kapitány is volt, jellemzően 40-60 ezer darab részvényt kapnak extra juttatásként évente. Huibert Vigeveno (értékesítésért felelős alelnök) például 58 ezer részvényre, Zoe Yujnovich (termelésért felelős alelnök) 56 ezer részvényre, Robin Mooldijk (projektekért felelős alelnök) pedig 44 ezer részvényre tett szert 2025-ben, ami árfolyamtól függően a fizetésük mellé járó 200-300%-os bónusznak felel meg.
Ugyanakkor Kapitány portfóliójának megbecsülésekor azt is fontos észben tartani, hogy a háború és a Shell részvényárainak kilövése előtt tipikusan több részvényt kaptak az ügyvezető alelnökök, teljesítménytől függően 50-150 ezer darabot évente. Tehát, hogy ha Kapitány csak EVP-ként eltöltött tíz évét nézzük és nagyvonalúan csak az elmúlt évek átlagos juttatásaival számolunk (50 ezer részvény évente), még akkor is kijön, hogy Kapitány Istvánnak könnyen lehet 500 ezer Shell-részvénye, de jó eséllyel több.

De mennyit is ér félmillió Shell-részvény? 2026 február 5-i árfolyamon egy darab Shell részvény 75,2 dollárt ért. Vagyis Kapitány István csak Shell-részvényekben tartott vagyona elérheti a 37,6 millió dollárt, vagyis megközelítőleg 12,1 milliárd forintot. És akkor nem is beszéltünk ezeknek a részvények osztalékairól: a becsült 500 ezer Shell-részvény 2014-2024 között megközelítőleg további 23,4 milló dollárnyi osztalékot termelt, vagyis több, mint 7,5 milliárd forintot.
Ezek viszonylag pontos becslések, amik alapján sokkal valószínűbb, hogy Kapitány valódi részvényvagyonát inkább alábecsültük, minthogy túlbecsültük volna. Hiszen jó eséllyel más részvények is vannak a portfóliójában, és az alelnöksége előtt szintén a Shellnél töltött két és fél évtized alatt is bőven juthatott vagy vásárolhatott a becsült félmillión felüli részvényeket.
A napokban arra is fény derült, hogy bár Kapitány ezt tagadta, továbbra is kötve van az olajóriás érdekeihez, hiszen bár alelnöki szerepe megszűnt, igazgatótanácsi tagként tovább működik a Shell-nél.
Ami igazán érdekes az mégsem a becsült vagyon mai árfolyamon számolt összege, hanem az, hogy mennyit kaszálhatott a Shell, és emiatt Kapitány, az ukrajnai háborún és az azt követő energia-szankciókon.
A Shell-részvények értéke ugyanis a háború előtt évekig stagnált: egy részvény 2014 végén csak 38 dollárt ért, 2021 végén (közvetlenül a háború kitörése előtt) pedig 37-et. Az orosz energia kiszorítása miatt viszont meredeken emelkedni kezdett, 2024 végén már meghaladta az 59 dollárt, mára pedig elérte a 75-öt. Az alábbi grafikonból is jól látszik, hogy a Shell egy évtizedes megtorpanásból állt fel 2022 és 2026 között a háborús profit miatt.

Mit jelent ez Kapitány szempontjából? Nos, mivel az előző számításaink alapján 2021 végén nagyságrendileg 350 ezer részvény lehetett a birtokában, az akkor megközelítőleg 13 millió dollárt ért. Ez az, ami a szankciók és az orosz energia kivezetése következtében 36,7 málló dollárra (12,1 milliárd forintra) nőtt.
Vagyis Kapitány Shell-részvényekben tárolt vagyona a háború négy éve alatt közel megtriplázódhatott.
Annak ellenére, hogy az ebben az időszakban (2022-2024 között) megszerzett részvények a teljes portfóliónak kevesebb, mint harmadát teszik ki.
Kapitány becsült osztalékjövedelme esetében is nagyon szembeötlő a háború hatása. Csak 2022 és 2024 között a részvényei mintegy 11,5 millió dollárnyi osztalékot fizethettek, vagyis három év alatt a tíz éves alelnöksége alatti megszerzett osztalékjövedelmének (23,4 millió dollárnak) közel felét.
Kétségtelen tehát, hogy Kapitány Istvánnak, aki most igazgatótanácsi tagként továbbra is a Shell szekerét tolja, személyes érdeke fűződik a háború fenntartásához, és legfőképpen az orosz energiaimport teljes megszüntetéséhez Európában.

Vagyona mindaddig meredeken fog emelkedni, amig a háborús feszültség meg nem szűnik, és amíg az orosz gázt vissza nem engedik az európai piacokra.
Kapitány István nem véletlenül érvel az orosz energiáról való leválás mellett.
Ami magyar háztartások millóinak háromszoros rezsiszámlát jelentene, az Kapitány Istvánnak újabb dollármilliókat a számláján.
Ami a magyar családoknak megélhetési kérdés, az a Tisza lobbista-politikusának milliárdos üzlet.
Nyitókép: Kapitány István Facebook-oldala

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

Kapitány István is beismerte, a Tisza megszorításokra készül

Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak

Ezt gondolják a választók Magyar Péter lehetséges terveiről

Ukrajna már vágja a centit, a Tisza segítségével horrorisztikus változásokat várnak Magyarországon

Orbán Viktor: Európában mi vagyunk az egyetlen szövetségese a béke kérdésében az Egyesült Államoknak

Orbán Viktor: a választás nem szépségverseny és nem is valóságshow

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

Donald Trump: Orbán Viktor soha nem okoz csalódást Magyarország nagyszerű népének

Bondár Anna a békét támogatja – a sportolók kiállnak a háborús propagandába belekevert magyar teniszező mellett