
Orbán Balázs megmutatta, miért viszi csődbe Európát Ukrajna háborús támogatása

A lap cikke szerint egy csepeli roma is megkérdezte korábbi félreérthető kijelentéséről Lázár Jánost a gyöngyösi Lázárinfón. A kijelentés miatt a miniszter már bocsánatot kért. Az építési és közlekedési miniszter azt mondta, az ő fejében a nap végén nincs olyan, hogy valaki cigány, vagy nem, mert mindnyájan magyarok vagyunk. Nincs cigány, vagy nem cigány.
Ebben az országban mindenki magyar
– jelentette ki. A tárcavezető hozzátette: 2010-ben kötöttek a romákkal egy megállapodást, ennek a lényege az volt, hogy segélyalapú társadalom helyett munkaalapú társadalomra van szükség Magyarországon. Mint fogalmazott, ebben az országban mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes.
A kormány kötelessége, hogy mindenkinek munkát és lehetőséget teremtsen.
Függetlenül attól, hogy valaki roma, vagy nem roma. Mint fogalmazott, ők migráció helyett az integrációt hangsúlyozzák. Gyöngyösön is először rendet, és munkát kellett teremteni.
Lázár János válasza közben és már azt megelőzően, a férfi kérdésfeltevése közben is a terem külső részéből többször is ordítozás hallatszott, volt, hogy azt skandálták: Lázár, takarodj! A miniszter többször megkérte őket, hogy engedjék feltenni a kérdést, illetve engedjék válaszolni őt. Végül a provokálókat arra kérte, nyugodjanak le, mert hosszú lesz a fórum, és ki fognak fáradni. A miniszter hozzátette:
ebben az országban Magyar Péter uszítja a cigányokat a magyarok ellen.
Magyar Péter akarja a Rózsadombról a cigányságot a magyarság ellen hergelni, Magyar Péter érdeke a káosz, ami a teremben elkezdett kialakulni. Lázár János később azt mondta, ha az országnak több értékre van szüksége, azt helyben, Magyarországon kell megtalálni. Hozzátette: minden cigány gyereket fel kell karolni Magyarországon. A bekiabálók ezt a részt már nem hallgatták meg a miniszter tájékoztatása szerint.
Tiszások provokáltak
Kiderült közben, hogy a bekiabálók a Tisza Párt aktivistái lehettek. A provokálók ugyanis mindössze öt percet kiabáltak bent a teremben, majd kimenetek az épület elé és sajtótájékoztatót tartottak.
A képen látható egyik férfi egyértelműen a Tisza Párt aktivistája. Korábban ugyanis a Facebookon a szervezet lapját reklámozó posztot tett közzé.


Orbán Balázs megmutatta, miért viszi csődbe Európát Ukrajna háborús támogatása

Egy győri anyuka üzent a választóknak - videóval

Orbán Viktor: a Tisza Párt brüsszeli kreálmány, amelyet Kijevből és Brüsszelből finanszíroznak

Megint lebuktak! Brüsszel titkolná Zelenszkij-tervet, mert az Orbán Viktort erősíti

Orbán Viktor válaszolt Zelenszkijnek: „Az EU-csatlakozás érdemalapú folyamat”

Két napon belül érkezik a nyugdíj és a plusz juttatás

Van ennél lejjebb? A háború áldozatain röhögő tiszások okoztak zavart a Lázárinfón

Ő az a neonáci ukrán, aki fenyegeti Magyarországot

Lázár János Győrben: Aki erőszakkal hallgattatna el másokat, az nem méltó a közképviseletre

Lázár János elrettentő indokokat mondott: Ez lesz, ha Magyar Péterre szavaznak

Ukrajna veszélyes mederbe terelte a Tiszát, Brüsszel nagy örömére

Orbán Viktor: Kína mindig is fontos partnere lesz Magyarországnak