
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Láthatóan kiváló a kapcsolat a régi baloldal szolnoki polgármestere és a Tisza Párt képviselőjelöltje, Kulcsár Krisztián között. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról 2022 januárjában kényszerűen távozó, bukott sportvezető tavaly februárban bukkant fel Magyar Péter mellett a Tisza kongresszusán, ahol a párt sportért felelős szakértőjeként mutatták be - adta hírül a Magyar Nemzet.
Kulcsár Budapest 10. egyéni választókerületében indul, de a hétvégén éppen Szolnokon tűnt fel és posztolt is a közösségi oldalán a helyi férfi-kosárlabdacsapat mérkőzéséről: „Az NHSZ–Szolnoki Olajbányász remek játékkal győzött az Alba Fehérvár ellen a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A piros-feketék végig magabiztosan kosaraztak, a vége elég sima lett: 96-68. Gratulálok! Köszönöm a meghívást Györfi Mihály polgármesternek, hajrá, magyar kosárlabda!” A fotón az említett városvezető mellett látható Rost Andrea operaénekes, a Tisza szolnoki képviselőjelöltje is.

Györfi Mihály 2024-ben a teljes baloldali összefogás jelöltjeként nyerte el a polgármesteri pozíciót rendkívül szoros versenyben a kormánypárti Szalay Ferenccel szemben, aki 1998 és 2002 között, majd 2006-tól egészen 2024-ig vezette a megyeszékhelyet.
A váltás óta botrányok sora kíséri a baloldali polgármester ténykedését.
Az egyik ilyen ügy előzménye, hogy tavaly márciusban Szijjártó Péter bejelentette, a KunlunChem kínai elektrolitgyártó első európai üzemét Szolnokon építi fel, a beruházás értéke eléri a 40 milliárd forintot és 120 munkahelyet teremt a térségben. Sokatmondó, hogy Györfi el sem ment az ilyenkor megszokott közös fotóra és szalagátvágásra, ugyanakkor a közösségi oldalán azt üzente: elődje, Szalay Ferenc, akiből miniszteri biztos lett, rögtön elintézte a gyár Szolnokra csábítását. Györfi ezzel azt sugallta, mintha ő semmit nem tudott volna a kínai üzemről. A valóság azonban gyorsan kiderült, hiszen Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója közösségi oldalán közzétette azokat a hivatalos levelezéseket, amelyeket Györfivel folytattak, ezekből pedig egyértelművé vált, hogy a kínai gyár miatt felháborodó polgármester pontosan tudta, milyen üzem érkezik a városába és támogatta is a beruházást.

A polgármester mindezt döbbenetes stílusban adta elő egy tüntetésen, amit az őt indító egyesület szervezett. Györfi mackónadrágban, ordítva és káromkodva szidott mindenkit, akit csak ért, leginkább a kormányt, amiért Szolnokra kerül az egyébként általa is támogatott gyár.
– Melyik az a kormány, amelyik átb…szta ezt a népet?” – üvöltött magából kikelve a polgármester. Külön gyöngyszem, ahogy a városvezető kirohanásáról készült videón – amelyen Györfi arról beszélt, hogy őt elárulták – az egyik résztvevő azt kiabálta a polgármesternek: „most buktál meg”.
Szalay Ferenc az új polgármester teljesítményéről a Mandinernek 2025 májusában azt mondta: az elmúlt hét hónap olyan történéseket hozott, ami csak árt Szolnoknak. Hergelés, vádaskodás, gagyi színházzá züllesztett közgyűlések, zéró városvezetői munka. A volt polgármester szerint Györfi Mihály úgy hazudik, hogy hozzá képest Magyar Péter csupán kezdő nagyot mondó.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár