
Deák Dániel: a Békemeneten többen voltak, a Fidesz jobban mozgósít

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy Brüsszelben mára teljesen eluralkodott a háborús fanatizmus, és a mostani találkozón is rendkívül durva dolgok történtek.
Kiemelte, hogy nyíltan beismerték, hogy a tagországok jelentős része háborúzni akar és visszautasítja a békét. "Ez úgy hangzott el többek szájából is, hogy az EU nem áll készen a békére (…) Ez még világosabbá teszi a helyzetet, mint eddig. Az Egyesült Államok elnöke óriási erőfeszítéseket tesz a béke elérése érdekében, és ezeknek a legnagyobb akadálya, a legnagyobb gátja, legnagyobb aláásója maga Brüsszel, maga az Európai Unió" - mondta.
"A döntés Brüsszelben tehát megszületett, az Európai Unió a háborút választja a békével szemben (…) Ennek nyílt kimondása ma először történt meg" - tette hozzá.
Sérelmezte azt is, hogy miközben a transzatlanti szövetség egységéről beszélnek, az Egyesült Államokat több résztvevő is kihívásként jellemezte az Európai Unió számára, amely más geopolitikai szereplőkhöz hasonlóan a közösség megosztására törekszik.
"Szerintem naiv illúzióba kergeti magát az Európai Unió, amikor azt gondolja, hogy betölt olyan szerepet még a világpolitikában, hogy az Egyesült Államoknak bármilyen módon viszonyulnia kelljen hozzánk" - fogalmazott.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Ukrajna további pénzügyi követelésekkel állt elő azon az 1500 milliárd eurón felül, amelyet Brüsszelben már kész tényként kezelnek.
Szavai szerint "röpködtek a százmilliók, röpködtek a milliárd eurók", ugyanis azt akarják, hogy az Európai Beruházási Bank forrásait csoportosítsák át Kijev számára fegyvervásárlásra a kontinens gazdaságának fejlesztése helyett, illetve tegyenek még több pénzt az ukrajnai energiarendszert támogató alapba.
Elítélte emellett, hogy Brüsszel át akarja helyezni az EU katonai kiképző misszióját Ukrajnába, ez szerinte olyan vörös vonal átlépését jelentené, ami könnyedén elvezethetne közvetlen katonai konfrontációhoz Oroszországgal, ez pedig a harmadik világháború kirobbanásával érhetne fel. Ezért leszögezte, hogy a magyar kormány ezt a kezdeményezést sem fogja támogatni.
Továbbá azt is érintette, hogy ukrán kollégája is bejelentkezett az ülésre, és gratulált ahhoz, hogy az EU elfogadta az orosz kőolaj és földgáz importját ellehetetlenítő rendeletét, és követelte, hogy a következő, február 24-ig megszavazni tervezett szankciós csomagban vegyék célba az orosz energiacégeket.
Úgy vélekedett, hogy utóbbi lépés gyakorlatilag rögtön elvágná Magyarországtól az olcsó orosz energiát, a kormány ezért ezt is élesen ellenzi.
A miniszter végül úgy összegzett, hogy "az Európai Unió katonákat és az eddiginél is több pénzt és több fegyvert akar küldeni Ukrajnába. Látható, hogy hosszú távon akarnak háborúzni, mégpedig az európai emberek pénzéből. Gyakorlatilag el akarják háborúzni a jövőt, és az európai fiatalokat, köztük a magyarokat egy örök adósrabszolgaságba akarják taszítani."
"Mi ezt természetesen nem hagyjuk. Mindaddig, amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig minderre az őrültségre, mindezekre a durva javaslatokra nemet mondunk. Tehát nem járulunk hozzá, hogy az Európai Unió katonai kiképző missziója Ukrajnába kerüljön. Nem járulunk hozzá ahhoz, hogy az olcsó orosz kőolaj és földgáz szállítását azonnal megtiltsák egy februári szankciós csomaggal. Nem járulunk hozzá ahhoz, hogy újabb pénzeket küldjenek Ukrajnába, s biztosak lehetnek benne, hogy amíg minket látnak, addig a magyar emberek pénzéből egy fillért nem küldhetnek el Ukrajnába ezen őrült ötletek keretében" - sorolta.
Valamint kifejtette, hogy "nyilván nem véletlen, hogy Ukrajna nyíltan beszállt a magyarországi választási kampányba a Tisza Párt oldalán", mivel a Tisza Párt igent mondana mindezekre, Kijev anyagi és katonai támogatására, hazánk belerángatására a háborúba.

Deák Dániel: a Békemeneten többen voltak, a Fidesz jobban mozgósít

Orbán Viktor: Köszönjük, Magyarország!

Zelenszkij is megjelent a tiszás meneten

A Békemenet ereje a bizonytalan szavazókig is elér

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

Menczer Tamás a Békemeneten: Kiállunk a hazánk és Orbán Viktor mellett - Videó

Sulyok Tamás: Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe

Így buszoztatják a tiszásokat a nemzeti ünnepen

A balliberális média sem tudja leplezni a Békemenet méreteit

Semjén Zsolt: a kitüntettek életútja a magyar megmaradást szolgálja

Lázár János: Nehézsúlyú bokszmeccsre nem küldhetünk pehelysúlyú versenyzőt, egy Magyar Péterre nem bízhatjuk a jövőt!

Szijjártó Péter: Mi nem félünk sem az ukrán maffiától, sem az ukrán verőlegényektől!