
Orbán Viktor a Megafon Klubban: A választásokig olajblokáddal sem lehet a magyar gazdaságot térdre kényszeríteni

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint az el nem takarított hó miatt Budapest elesett, és ezért jogos a fővárosiak felháborodása. Szentkirályi Alexandra szerdán a Facebook-oldalán azt írta: a havazás miatt már kedd este teljesen kiszámíthatatlanul közlekedtek a villamosok, és a főbb útvonalakon is csak araszolni lehetett, szerda reggelre pedig még rosszabb lett a helyzet.
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott:
sok hó esett, nehéz eltakarítani, de az, hogy a főpolgármester nagy arccal már tegnap ünnepeltette magát kiváló hókotró munkájáért, azért elég pofátlan.
A havazás miatt szerda reggelre még rosszabb lett a helyzet − írta Szentkirályi Alexandra, kiemelve: csak annak javasolja a vezetést, akinek az autója és vezetési képességei alkalmasak erre.
A politikus egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik éjjel-nappal takarították a havat az elmúlt 24 órában. A gond termesztésen nem velük van − emelte ki Szentkirályi Alexandra, hozzátéve: hanem ki mással, mint a főpolgármesterrel, aki már tegnap hátradőlt, mint aki jól végezte dolgát, és lájkokért versenyzik.
Tudja főpolgármester úr, a hó nem csak egy napig eshet, és bármikor eshet. Korán reggel is. Tessék felkelni időben és dolgozni! Ne a budapestiek biztonságán spóroljon
− szólította fel Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyt.
Fotó: Szentkirályi Alexandra Facebook-oldala

Orbán Viktor a Megafon Klubban: A választásokig olajblokáddal sem lehet a magyar gazdaságot térdre kényszeríteni

Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával

Dömötör Csaba: az Európai Parlament néppárti koalíciója kedden határozatban állt ki a háború folytatása mellett

Brüsszel nyomás alatt tartja Magyarországot és Ukrajna pártjára állt az olajharcban

Szijjártó Péter: akik ma blokkolják a Barátság kőolajvezetéket, ugyanazok, mint akik felrobbantották az Északi Áramlatot

Most először mondta ki nyíltan Brüsszel: Magyarországnak katonákat kell küldenie Ukrajnába (VIDEÓ)

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, mégis berántana mindenkit

Orbán Viktor: Az orosz olaj leállítása 1000 forintos benzinárat hozna

Ez tényleg nem játék, ezért lehet ezer forint a benzin ára

Orbán Viktor: Magyarország nem zsarolható!

A bal kezében ott volt a sniccer, a jobb kezével ütött – megszólalt a megtámadott fideszes aktivista

Szijjártó Péter: most először hangzott el elvárásként, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába


