
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Deák Dániel közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyen a strasbourgi gazdatüntetés látható. A felvétel szerint a magyar gazdák helyretették Magyar Pétert.
Mikor álltál ki a gazdák mellett?
– teszi fel a kérdést a videóban az egyik tüntető Magyar Péternek.
Soha nem láttunk.
– tette hozzá, majd egy másik tüntető azt kérdezi a Tisza Párt vezetőjétől, hogy hol volt Brüsszelben, majd azt mondja:
Ezek a gazdák Von der Leyen ellen tüntetnek, te pedig kiállsz mellettük. Köszönjük szépen ezt a segítséget.
Az Origó azt írja, az ügy előzménye, hogy Magyar Péter hétfő este a közösségi oldalán posztolt a Liszt Ferenc repülőtérről azt üzenve, hogy Strasbourgba indul, hogy fellépjen az Európai Parlamentben az EU–Mercosur-egyezmény ellen.
„A Tisza kiáll a magyar gazdák mellett. Holnap is eszerint fogunk szavazni, illetőleg ott leszünk a gazdák tüntetésén”
– írta a pártelnök. Magyar Péter az Orbán-kormányt is felelőssé tette a bejegyzésében amiatt, hogy nem sikerült megakadályozni az Európai Bizottság által a dél-amerikai országokat tömörítő Mercosur-tömbbel kötött szabadkereskedelmi egyezményt.
Ez az Origó szerint valótlanság, hiszen éppen a
magyar kormány járt élen a megállapodás elleni tiltakozásban, sőt a Patrióták Európáért frakció – amelynek oszlopos tagja a Fidesz – a napokban bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Bizottság ellen.
Álláspontjuk szerint az egyezmény egyoldalú megkötése
kirívóan figyelmen kívül hagyja
az Európai Parlament, a nemzeti parlamentek, és ami a legfájóbb, az európai gazdák millióinak véleményét, illetve érdekeit.
Fotó: Képernyőfotó/Deák Dániel Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár