
Fico betartja az ígéretét: Zelenszkij miatt sötétség borul Ukrajnára

A Mandiner munkatársa a Tisza Párthoz is köthető tervekről (adóemelés, nyugdíjcsökkentés, vagyonadó, ingatlanadó és a rezsicsökkentés eltörléséről) kérdezte a miniszterelnököt a hétfői nemzetközi sajtótájékoztatón. Hallgassanak a józan eszükre, ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, hápog, mint egy kacsa, hártya van az ujjai között, mint egy kacsának, akkor lehet, hogy az egy kacsa” – üzente a választóknak Orbán Viktor, mert sok baloldali szavazó kételkedik abban, hogy a Tisza az előbb említett durva lépésekre készülne, szerintük csak a Fidesz találta ki a Tisza kiszivárgott terveit.

Orbán Viktor rögzítette: ismeri a Tisza vezető gazdaságpolitikusát, és annak gondolkodásmódját, volt államtitkár 2010-től egy-másfél évig. A miniszterelnök hibának nevezte a magyar gazdaságpolitikában azt a hagyományt, ami szerint, ha valami baj üti fel a fejét a gazdaságban, és annak megoldására erőforrásokat kell bevonni, akkor az erőforrások elsődleges célpontjaként általában magukat a választópolgárokat jelöli meg: vagyis a bajok megoldására tőlük vesz el pénzt. Példaként említette a 13. havi nyugdíjat és az adóemelést.
Van egy másik gazdaságpolitikai logika – tette hozzá, ami azt mondja, hogy ilyenkor azokat kell bevonni a közteherviselésbe, akik ezeket a terheket könnyebben viselik, mint a lakosság. Ilyenek például a bankok és a nemzetközi cégek. „Mi ezt az iskolát képviseljük” – rögzítette a miniszterelnök. Ezzel szemben a Tisza környéki összes közgazdász a másik iskolát képviseli – hangsúlyozta.
Ismerve az ott sürgölődő-forgolódó embereket, az én fejemben semmilyen kétség nincs afelől, hogy az ellenzék – most hívjuk Tiszának – gazdaságpolitikája most is – de így volt ez 2022-ben is – nem más, mint a brüsszeli elvárások gyűjteménye
– emelte ki.

A miniszterelnök csupa olyan dolgot hall a Tisza háza tájékáról, amely a brüsszeli követeléseket akarja bevasalni Magyarországon. Ilyen például a Brüsszel szerint
Orbán Viktor az elhíresült Tarr-kijelentésre utalva hangsúlyozta: van azonban egy korábban elhangzott kulcsmondat, mi szerint,
ha bevallanánk, amire készülünk, elvesztenénk a választást, ezért nem szabad elmondani, mire készülünk.
„Ezt mondták, nem mi találtuk ki” – hangsúlyozta. „Ugyanazok a tanácsadók, szakemberek, közgazdászok” – tette hozzá, kiemelve, „deja vu-érzésem van, azt is mondhatom, ugyanazt a csatát kell megvívnunk, csak a tét nagyobb, mert közben jött a háború”.

Magyar Péter pártjának adóreformja a társadalom szinte teljes egészét érintené, és a jelenlegi adórendszer alapját kezdené ki, ami a munka- és gyermekvállalást ösztönzi. A baloldali megszorítócsomag ugyanis

Brutális elvonások olvashatók ki a Tisza Pártnak készült baloldali megszorítócsomagból. A Magyar Péter pártjától az ősz folyamán kiszivárgott dokumentum szerint ugyanis gyakorlatilag kisemmizné a társadalom jelentős részét.
A kiszivárgott tervek egyértelműen igazolják, ha a Tisza Párt alakítana kormányt a tavaszi választások után, valamennyi társadalmi réteg rengeteget veszítene, hiszen a családok jelentősen rosszabbul járnának. Mindezt azért, hogy eleget tegyenek Brüsszel óhajának, és a magyarok pénzét Ukrajnába küldjék.
Nyitókép: MTI

Fico betartja az ígéretét: Zelenszkij miatt sötétség borul Ukrajnára

Magyar Péter megsüketült

Orbán Viktor: Magyarország üzemanyag-ellátását sikerült megvédenünk

Fehér por Magyarék házibuliján: itt az újabb fordulat!

Menczer Tamás: árulkodó, hogy a Tisza Párt az újabb ukrán támadás után is hallgat

Kínos hallgatás: Magyar Péter válasz nélkül hagyta a HírTV kérdéseit

Nézőpont Intézet: kiemelkedő támogatottsága van a minimálbér emelésének, a többgyermekes anyák szja-mentességének és a családi adókedvezmény megduplázásának

Zárt ajtók mögött a vereségre készíthette föl jelöltjeit Magyar Péter

Magyarországot zsarolná Magyar Péter párttársa

Rétvári Bence: A tiszások a laposföldhívők vakhitével rendelkező háborútagadók

Karácsony Gergelyék Ukrajna mellé álltak Magyarország helyett

Ez a magyar ellenzék: Orbán Viktort gyalázzák, Ukrajnát éltetik