2026. február 26. csütörtök, Edina
1°C Budapest

Orbán Viktor: A kihívónk egy 26 tagból álló párt, ez áll velünk szemben

Orbán Viktor a budapesti jelölőgyűlésen, 2026. 01. 06.
A budapesti Fidesz jelöltállító gyűlésén Szentkirályi Alexandra is felszólal.
2026. január 06., kedd 19:02
Vágólapra másolva!

Miután mi vagyunk Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége, csak akkor maradhatunk erősek, ha erősek tudunk maradni Budapesten

 – mondta Orbán Viktor a Fidesz budapesti jelöltállító gyűlésén, erről a Magyar Nemzet számol be. A kormányfő szerint azt még az ellenfelek is elismerik, hogy a Fidesz erős, sok az elszánt támogató.

Mi ismerjük ezt a várost

A Fidesz és Budapest kapcsolatáról úgy szoktak beszélni, mint aminek a súlya elmarad a Fidesz vidéki támogatottságáról. Ez nem igaz. A Fidesz–KDNP legnagyobb közössége a budapesti. Ha a kihívóinkra nézünk, azt látjuk, hogy egy 26 tagot számláló párt, ez áll velünk szembe. A különbség nem is lehetne nagyobb. 

Nincs Fidesz-kormányzás, parlamenti többség, kétharmad, erős budapesti Fidesz nélkül

– mondta a miniszterelnök.

Mi ismerjük ezt a várost, tudjuk, hogy nehéz elnyerni a bizalmat, de nézzünk szembe a tényekkel: nem lett volna a Fidesznek egyszer sem kétharmada, ha nem kaptuk volna meg azt a fantasztikus támogatást, amit a budapestiektől megkaptunk – fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: 

az elmúlt 15 évben azon dolgoztak, hogy a város méltó legyen a történelmi és jelenlegi szerepéhez.

Az elmúlt 15 évben 3 ezer milliárd forint fejlesztési forrás jutott Budapestnek, és hamarosan újabb ezermilliárd forint fejlesztés érkezik a fővárosba. Orbán Viktor felsorolta: az elmúlt években megújult a Kossuth tér, a Városliget, jelenleg romjaiból épül újjá a Budai vár.

Budapesten 2024-ben a GDP az EU-átlag 102 százaléka volt

A baloldali mutyizások után befejeztük Budapest helyett a négyes metró építését, és részt vállaltunk a hármas metró felújításában
– jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, mindeközben a baloldali városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a főváros fejlesztését.

Orbán Viktor kijelentette: Budapesten 2024-ben a GDP az EU-átlag 102 százaléka volt, ezzel meghaladta azt, amit a franciák, az olaszok vagy amit a spanyolok letettek az asztalra. 

Budapest a legékesebb példája annak, hogy azok is jól járnak a Fidesz-kormánnyal, akik nem rá szavaznak, persze ez nekik sem tilos

 – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy a fővárosiak kétharmada a Nagykörúton kívüli területeken él, róluk a főváros vezetésének nincs elképzelése.

A kormányfő hangsúlyozta: Budapest egy biztonságos város, itt nincs iszlám radikalizmus és amíg a Fidesz van kormányon, nem is lesz. A zsidó családok és közösségek Európában egyedül itt vannak biztonságban, nem engedik, hogy Izraellel szemben uszító zenekarok lépjenek fel. Így kell kinéznie egy modern európai fővárosnak – szögezte le.

Nagy csalódás

A miniszterelnök kiemelte, hogy nagy csalódás, ami ma a budapesti önkormányzat vezetése alatt történik, Budapest bajból bajba botladozó fővárossá vált.

Sokan azt gondolják, hogy az ország és a főváros egy olyan repülőgép, amely robotpilótával is elrepül, de ez nem így van. 

A mostani városvezetés a leggazdagabb magyar települést is képes volt csődbe vinni, ugyanígy az országot is csődbe vinnék, ha rájuk lenne bízva.

Az iparűzési adóból származó bevétel a duplájára nőtt az elmúlt években, itt keletkezik az összes bevétel 40 százaléka, miközben az ország népességének csupán 17 százaléka él itt. Gazdasági teljesítmény helyett ideológiai hadviselés zajlik. Baloldali propagandára legalább húsz nemzetközi NGO-n keresztül érkezett pénz, hogy támogassák a kormányellenes erők munkáját – ismertette.

Legalább 20 olyan, külföldről pénzelt NGO-val van kapcsolatban a fővárosi önkormányzat, amelynek célja a kormányzat folyamatos támadása


– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Hozzátette, a Tisza Párt az elmúlt másfél évben is asszisztált ahhoz, hogy csődbe kerüljön a fővárosi önkormányzat. Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette, minden, a fővárost vezető párt megszavazta az Európai parlamentben a háborúpárti javaslatokat.

Rátermett jelöltek

Budapest nem válhat ebek harmincadjává, Magyarország nem keveredhet háborúba

 – jelentette ki a kormányfő. Ismertette, a 2022-es választásokon csaknem 400 ezer ember szavazott a Fidesz–KDNP pártszövetségre.

A miniszterelnök kijelentette, a jelöltjeink rátermettek, erősek, és értik a dolgukat. Orbán Viktor leszögezte: a budapestiek számíthatnak rájuk, nem árulják el őket, amit vállalnak, azt teljesítik. 

Nem lesz adóemelés, nem megy a pénz Ukrajnába, nem viszik el a gyerekeinket az ukrán frontra. A Fidesznél nincs a kormányzásra alkalmasabb politikai közösség Magyarországon. Győzzetek itt Budapesten is! –

− mondta a miniszterelnök a fővárosi fideszeseknek.

Fotó: Képernyőfotó/Orbán Viktor Facebook-oldala

 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk