
Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Nagy Márton szerint Magyarország más utat választ.
„Sem a háborúba nem akarunk belépni, sem háborús gazdaságra nem kívánunk átállni” – fogalmazott, hozzátéve: a kormány a békegazdaságban hisz. Ennek lényege, hogy az ország nem Ukrajnára vagy fegyverkezésre költi a forrásait, hanem a családokra, a nyugdíjasokra és a vállalkozásokra fordítja azokat.
A miniszter részletezte: a kormány célja, hogy a családok és az idősek zsebében minél több pénz maradjon. Ennek érdekében 2026 januárjától a minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal emelkedik. Az adócsökkentéseknek és különböző transzfereknek köszönhetően a nettó bérek is nőnek. Január 1-jétől adómentessé válnak a kétgyermekes anyák, míg a háromgyermekes anyák esetében ezt az intézkedést már korábban, októbertől bevezették. Emellett megduplázódik a családi adókedvezmény, valamint elindul az egymillió forintos otthontámogatási program az állami dolgozók számára.
Nagy Márton kiemelte: nemcsak a nettó bérek emelése fontos, hanem a reálbérek növekedése is. Az infláció letörése tovább folytatódik, az árrésstopok működnek, és a kormány célja, hogy a gazdaságban tartósan 5 százalék feletti reálbér-emelkedés legyen elérhető.
A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a béremeléseket a magánszektorban a vállalkozásoknak kell kigazdálkodniuk, ami a háborús környezet és a német gazdaság gyengélkedése miatt komoly kihívást jelent. Éppen ezért a kormány több eszközzel is támogatja a cégeket: elérhető marad a 3 százalékos fix kamatozású Széchenyi Kártya Program, tőkeprogram indult, valamint folytatódik az 1+1 beruházásösztönzési program, a Demján Sándor Program, amely Nagy Márton szerint eddig is sikeres volt. Emellett több mint 90 milliárd forinttal csökkentették a vállalkozások adóterheit január 1-jétől.
A nyugdíjasokról sem feledkezik meg a kormány – emelte ki a miniszter. Visszaállították a 13. havi nyugdíjat, és idén megkezdik a 14. havi nyugdíj bevezetését is, amelynek első részlete februárban érkezik meg az érintettekhez.
Nagy Márton összegzésében hangsúlyozta: Magyarország nem a háborús gazdaságban, nem a fegyverkezésben látja a jövőt, hanem a családok és a nyugdíjasok védelmében, valamint a vállalkozások megerősítésében.

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja

Orbán Viktor meglepte Ildikó nénit, ő az egymilliomodik magyar, aki gondosórát visel

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége

Takács Péter: már nem csak mi magyarok mondjuk azt, hogy állj, és ne tovább Ukrajna kapcsán