
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Menczer Tamás videójában Bujdosó Andrea Budajenőről szóló állításaira reagált, amelyben a tiszás politikus azt írta, 1 milliárd forintot hozna a falvaknak − számol be az Origó. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója ezzel szemben azt mondta, a körzetbe nem egy, hanem 2,5 milliárd forintot visz a korábbi 60 milliárd forint mellé, és Budajenőt külön is példaként hozta.
A politikus konkrét példákat is felsorolt Budajenőről, „a teljesség igénye nélkül”:
400 millió forint: óvodaépítés
45 millió forint: szaktanterem az iskolánál
42 millió forint: Sport utca felújítása
24,5 millió forint: közvilágítás korszerűsítése
12 millió forint: játszótér a Templomvölgyben
600 millió forint: a Telki út felújítása
Mindezek mellett hozzátette: csak Budajenőn több mint 1,1 milliárd forintnyi fejlesztésről beszélünk, és a sort még lehetne folytatni.
A videó végén Menczer jelezte: ha Bujdosó Andrea vitatkozni szeretne minderről, ő „áll elébe”. Azt is hozzátette:
Van érvényes meghívásuk a Partizánba, ő ezt elfogadta, ott lehet tisztázni, ki tett többet Budajenőért és a körzet településeiért.”
Nyitókép: MTI/Kiss Dániel

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár