
Dukai Miklós: Olaszliszka megkapta a szociális tűzifát, az extra igényt az önkormányzat nem nyújtotta be

Menczer Tamás hétfői közösségi oldali bejegyzésében kitért Kéri László és a Tisza kapcsolatára, valamint a párt szerinte valós terveiről is beszélt. A politikus már a bejegyzés elején egyértelmű állítást fogalmazott meg:
Kéri László nem Tiszás? Dehogy… Csak a Tisza központi irodájába jár eligazításra.
A Fidesz kommunikációs igazgatója posztjában arra is kitért, hogy Kéri László felesége, Petschnig Mária Zita egy videórészletben beszélt a Tisza-szigeteknél végzett tevékenységükről.
Mi valóban járjuk a Tisza szigetek meghívására és a Tisza szigeteknek előadást tartunk. Ilyen felvilágosító tanfolyamokat rendezünk
– állt a felvételen.
A kormánypárti politikus értelmezésében azonban a „felvilágosítás” mögött súlyos következmények állnak. Menczer Tamás szerint mindez konkrét lépéseket jelentene.
A Tisza megszorítása Tisza-adót, nyugdíjadót és vagyonadót jelent
- hangsúlyozta Menczer. Állítása szerint brutálisan felemelnék a vállalkozások adóját, elvennék a 13. és 14. havi nyugdíjat, valamint megszűnnének a családi adókedvezmények és a fiatalok adómentessége is. A poszt végén egyértelmű politikai üzenettel zárta gondolatait:
Ne hagyjuk! Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre!”
Nyitókép: MTI/ Hegedüs Róbert
Kapcsolódó tartalom:
Az MSZP-s Kéri László hetente kampányfelkészítőre jár a Tisza Pártba

Dukai Miklós: Olaszliszka megkapta a szociális tűzifát, az extra igényt az önkormányzat nem nyújtotta be

Az EU migrációs politikáját védi a Telex

Létrejött a történelmi megállapodás, a Mol megveszi a NIS-t az oroszoktól

Dömötör: Sűrű lesz a hét Strasbourgban

Menczer Tamás elárulta a partizános Gulyás Mártonnak, hogy mi a választás tétje

Orbán Viktor: Nem elég kimaradni a háborúból, ki kell maradni a háború finanszírozásából is

Hamarosan lehull a lepel a nemzeti petíció pontos formájáról, tartalmáról

Orbán Balázs: Egy bizonytalan világban mi vagyunk a biztos választás

Gulyás Gergely tényekkel cáfolta az egyik Soros-szervezet rosszindulatú jelentésének megállapításait

A fideszes polgármester kioktatta Magyar Pétert a szolidaritási hozzájárulás lényegéről

Az Unió tovább nem védi Grönlandot, az odavezényelt 15 fős német haderő már el is hagyta a szigetet

Nézőpont Intézet: egyre többen várják Orbán Viktor választási győzelmét