
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

Van az úgy, hogy az ember segíteni szeretne, ám a nagy akarásának nemcsak nyögés, hanem kínos lebukás lesz a vége. A Tisza Pártot és annak elnökét teljes mellszélességgel támogató Márki-Zay Péter ugyanis úgy reklámozta az általa kedvelt ellenzéki hetilapot, hogy közben le is buktatta azt. Ugyanis a 2022-ben csúfosan megbukott miniszterelnök-jelölt a közösségi oldalán kikotyogta, miszerint a Magyar Hangot külföldről pénzelik.

Hódmezővásárhely polgármestere azzal kezdi a posztját, nem érti, ha Putyin kezdte a háborút, akkor miért Ukrajnához fordulnak, hogy fejezzék azt be? Mint írja többek között erre a kérdésre is keresi a választ a Magyar Hang abban az interjúban, amit a lap munkatársai Sándor Fegyir ukrán nagykövettel készítettek. Márki-Zay szerint az interjúalany, akit személyesen is ismer
Majd jött a lényeg, amiből azonnal kiderült, vajon honnan is finanszírozza a működését a 2018-ban alapított hetilap.
Örülök, hogy testvérpártunk, az PDE / EDP - European Democrats is felkarolta a Magyar Hang támogatásának ügyét
– írta Márki-Zay.
Azaz elszólta magát... Most már csak az a nagy kérdés, vajon a hetilap szerkesztősége mennyire örült az ilyen ingyenreklámnak.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök