
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Feledy Botond, a baloldali Partizán külpolitikai szakértője szerint is álhírvideók készülnek mesterséges intelligenciával a kormány lejáratására – hívta fel a figyelmet Veres Zsolt erdélyi influenszer a közösségi oldalán. Mint írta, a szakértő szerint a hangját visszaélésre használták, ezért rendőrségi feljelentést tett - fejtette ki a Magyar Nemzet. Feledy úgy vélte, hogy mindez akár próbatámadás is lehet, amely az áprilisi választások manipulálásának előjátéka.
Mivel az érintett YouTube-csatornák Orbán Viktort és a Fideszt támadják, az ügy arra utal, hogy az ellenzéki oldal akár választási csalásra is készülhet, még baloldali körök szerint is. A Tisza holdudvarában ez nem lenne példa nélküli: a TikTokon is tömegével jelennek meg hasonló, kormányellenes álhírek, amelyek Magyar Pétert és a Tiszát erősítik – mutatott rá Veres Zsolt, majd kommentben hozzátette:
Magyar Péter azt csinálja, amivel a Fideszt vádolja. A Tiszánál csalnak, lopnak és hazudnak folyamatosan.
„Diktafonos Peti a magyar történelem legnagyobb árulója, aki mindenáron hatalomra tör. Nem számít, ha hazudni, csalni vagy lopni kell. Az áruló, a komcsi fióka, akinek az ágya fölött Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester plakátja lógott a szobájában, mindent el fog követni. Mindent” – nyomatékosította mondandóját az influenszer.
Mint ahogyan arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az esetre korábban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is felhívta a figyelmet. Deák idézte a Partizán szakértőjét, aki azt állította, hogy ez „könnyen lehet egy teszttámadás, amely az áprilisi választások manipulációinak előjátéka”. Mivel ezen az álhírterjesztő YouTube-csatornán Orbán Viktor és a Fidesz lejáratását igyekeznek elérni mesterséges intelligenciával generált videókkal, ez az eset arra utal, hogy az ellenzék választási csalásra készülhet még a Partizán szakértője szerint is.
Nyitókép: MTI/ Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter

Megvan az időpont, mutatjuk, mikor ül össze az új országgyűlés