
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

„Megengedhetetlen, hogy sok millió forintot keressen egy képviselő, aki be se jár a munkahelyére”, ezt mondta korábban Magyar Péter, amelyre reagálva Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy a Tisza Párt elnöke sok milliót keres és mégis a legtöbbet hiányzik munkahelyéről az egész Európai Parlamentben - szemlézte a Magyar Nemzet.
Bohár Dániel újságíró is erre hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán. Szerinte Magyar Péter munkakerülésben az abszolút első helyezett.
Mint a Magyar Nemzet korábban megírta: Magyar Péter számít a leglustább európai parlamenti képviselőnek. A legutóbbi uniós választási kampányban még azt hazudta, hogy esze ágában sincs Brüsszelbe menni és felvenni az EP-mandátumát. Nos, tényleg nem ment el Brüsszelbe, a Tisza Párt elnöke látványosan kerülte az EP központját, a plenáris és a bizottsági üléseket.
Az Európai Parlament őszi ülésszakának első hónapjában, szeptemberben egyetlen ülésen sem jelent meg, majd a 33. napon látta elérkezettnek az időt, hogy meglátogassa a munkahelyét.

Azóta is hasonló intenzitással vesz részt az EP munkájában, ha éppen kiutazik Brüsszelbe, akkor is igyekszik minél kevesebbet az ülésteremben tartózkodni. A munkahelyén tett ritka látogatások alkalmával összesen csak 15 felszólalása volt, és ezeket egy híján mind Magyarország és a magyar kormány ellen intézte. A tiszás kollégái sem voltak sokkal aktívabbak, illetve ők is legtöbbször hazánkat és az Orbán-kormányt támadták.
Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő nemrég arra hívta a fel figyelmet, hogy bár Magyar Péter tagja az EP mezőgazdasággal foglalkozó szakbizottságának, mégsem tette be oda a lábát tavaly január óta.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár