
Szijjártó: a kormány továbbra is nemet mond a migrációra

Január 7-én tartott zárt ülésén a Kaposvári Törvényszék kiskorúval szemben elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt jogerősen hat évre ítélte az egykori LMP-s politikust, K. Gábort – derült ki a törvényszék Magyar Nemzetnek adott tájékoztatásából.
K. Gábor évekkel ezelőtt önkormányzati képviselő és parlamenti képviselőjelölt volt. A férfi a 2014-es országgyűlési választáson még a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) jelöltjeként mérette meg magát, majd három évvel később már az LMP mutatta be őt mint a következő választáson induló jelöltjét. Kampányát a párt nagyágyúi – például Hadházy Ákos – segítették: a nyilvános fotók és videók tanúsága szerint személyesen utaztak a településre, hogy együtt gyűjtsenek aláírást vele.
Az egykori ellenzéki politikus ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmény miatt még 2023. február 26-án adtak ki elfogatóparancsot, mert menekült a rendőrség elől. Egy nappal később elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.
A hatóságok korábbi közlése szerint az egykori politikus 2022 decemberében az egyik családtagon keresztül ismerkedett meg a 13 éves sértettel. A férfi ezután a kiskorú fiúval és a családjával egyaránt bizalmi kapcsolatot épített ki, így a szülők jóváhagyásával tartotta a kapcsolatot a gyermekkel.
K. Gábor azonban a kialakított hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve 2023 februárjában a gépkocsijába csalta a beleegyezési korhatárt még be nem töltött sértettet, majd egy félreeső helyre hajtott, ahol szexuális cselekményt végzett vele. A férfi telefonján, illetve a számítógépén találtak pedofiltartalmakat, ezért mondták ki bűnösnek gyermekpornográfia miatt is.

Szijjártó: a kormány továbbra is nemet mond a migrációra

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja

Orbán Viktor meglepte Ildikó nénit, ő az egymilliomodik magyar, aki gondosórát visel

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége