
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Videóüzenetében a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a víz stratégiai ügy, amely meghatározza Magyarország jövőjét, ezért a felelős gazdálkodás a vízzel, valamint a vízellátás biztosítása a legfontosabb feladatok egyike. A klímaváltozás miatt egyre gyakoribb szélsőségek olyan kihívások, amelyekre csak erős, felkészült, korszerű eszközökkel és tudással rendelkező vízügyi ágazat adhat megfelelő válaszokat. A vízgazdálkodás állami feladatait nap mint nap csaknem 5 ezer ember látja el, munkájuk kulcsszerepet játszik Magyarország biztonságának és szuverenitásának megőrzésében. A felelősségük hatalmas, a munkájuk pedig nélkülözhetetlen, bár sokszor kevésbé látható a nyilvánosságban - fogalmazott.
Lantos Csaba kiemelte, hogy a vízügyesek éjjel-nappal, szélsőséges időjárási körülmények között is helytállnak, rendkívüli munkabírásról és elhivatottságról téve tanúbizonyságot, miként a 2024-es árvíz idején is. A gátőrök, felügyelők, gépkezelők, mérnökök, technikai munkatársak sokszor évtizedek tapasztalatával, családi hagyományként örökölt tudással, pótolhatatlan helyismerettel rendelkeznek. Az ágazat hosszú távú működésének biztosításához szükség van a szakemberek megtartására, az utánpótlás biztosítására és az erős szakmai közösség megőrzésére. A kormány ennek érdekében tavaly átlagosan 30 százalékkal emelte a vízügyi dolgozók bérét.
Anyagi biztonságuk a bejelentés szerint idén is erősödik, ugyanis további 15 százalékos emelésre számíthatnak, 2027-ben pedig újabb 10 százalékos bérfejlesztéssel folytatódik a program. A vízügyi dolgozók bére tehát az eredetileg tervezett 60 százalékos emeléshez képest 2 év alatt majdnem 65 százalékkal nő. A bérrendezés és a hosszabb távra tervezett intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a vízügyi szakma ne csak hivatás, hanem vonzó, kiszámítható és tervezhető életpálya legyen
- mondta a miniszter.
Forrás: MTI / A nyitókép illusztráció: MTI (Bruzák Noémi)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár