
Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

Járdány Vanda szerint a kizárás oka az volt, hogy nyilvánosan szembement olyan helyi szereplőkkel és szövetségekkel, amelyekkel emberileg és politikailag sem tudott közösséget vállalni. Megfogalmazása szerint olyan módszerekről van szó, amelyekkel „kritikus, becsületes embereket taposnak el” egy vélt vagy valós pozíció megszerzése érdekében.
Sem emberileg, sem politikailag nem tudtam és nem tudok közösséget vállalni olyan személyekkel, akik „kivégzőosztag” módszerekkel taposnak el másokat egy vélt vagy valós pozíció érdekében.
Mivel Muhari Gergely Nagykőrösön Zágráb Nándort, Abonyban Antal Láng Edinát, Cegléden pedig a kivégzőosztagos módszerekkel dolgozó Zsámberger családot tekintette szövetségesének, ezekhez a személyekhez én nem kívántam csatlakozni
– hangsúlyozta nyilatkozatában.
Amikor pedig két nappal ezelőtt mindezt nyilvánosan is kimondták, több emberrel együtt ő maga is megkapta a kizárásról szóló értesítést.
Járdány Vanda bejegyzésében hangsúlyozta: a kizárás ellenére nem haragot, hanem inkább megkönnyebbülést érez. Úgy fogalmazott, az embernek mindig ki kell állnia a tisztességért és a tisztességes emberekért, akkor is, ha ezzel saját magát sodorja bajba.
Kiemelte: a politika változhat, de számára embernek maradni minden körülmények között sérthetetlen érték. Úgy látja, azok, akik látták, milyen módszerekkel távolítanak el kritikus hangokat, megérdemlik, hogy valaki kiálljon mellettük.
A volt tiszás aktivista arra is kitért, miért nem szólalt meg korábban. Mint írta, az utolsó pillanatig próbálta a Fidesztől „menteni” a TISZA-szavazókat, ezért hosszú ideig hallgatott, még akkor is, amikor állítása szerint rágalmak és személyeskedő támadások érték.
Beszámolója szerint Muhari Gergely csapata különféle jelzőkkel illette őt – többek között fideszes sikkasztónak, „dékás ügynöknek”, cigánynak, MSZP-s besúgónak és tanulatlan semmirekellőnek nevezve –, és szerinte mindenkivel hasonlóan bántak, akit veszélyesnek tartottak a saját pozíciójukra.
Járdány Vanda azt írta: volt egy pont, amikor a hallgatás már a saját értékrendje feladását jelentette volna, és ebben nem volt hajlandó tovább részt venni. Emiatt csatlakozott az elhatárolódáshoz a Muhari–Zágráb–Zsámberger–Antal Láng szövetséggel szemben.
A kizárt aktivista hangsúlyozta: nem haragszik a Tisza Pártra, és meggyőződése, hogy országos szinten nem látták át, mi zajlik helyi szinten. Úgy véli, egy jelölt kiválasztása és az attól való elhatárolódás egy párt esetében sokszor automatikusan kizáráshoz vezet.

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt

Menczer Tamás Magyar Péternek: figyelj Brüsszelre, holnap Orbán Viktor ott vitatkozik a „gazdáiddal, Ursulával és Weberrel”

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban