
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Ezt próbálta letagadni Magyar Péter akkor, amikor megjelent a strasbourgi gazdatüntetésen-a magyar gazdák azonban felismerték és elzavarták - írja az Ellenpont.
Nem véletlenül: a Tisza Párt ugyanis a valóságban támogatja az egyezményt. Ezt bizonyítja az a felvétel is, amelyet az Ellenpont talált. A Tisza Párt médiájában, a Kontroll.hu-n Kéri László, akit Radnai Márk az "első tiszásnak nevezett" Gyurcsány egykori fizetett propagandistájával, a mostanra Magyar Péter-támogatóvá vált Tóta W. Árpáddal a Mercosur-megállapodást dicsőíti. Gyakorlatilag arról beszélnek, hogy a magyar gazdákat fel kell áldozni, és ez milyen jó lesz Európának. A Fidesz európai frakciója, a Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtott be Ursula von der Leyen ellen, a Tisza Párt Manfred Weber utasítására ezt ellenzi - fogalmaz a lap.
Miközben Magyar Péter Strasbourgban próbálta álságosan a gazdatüntetőt játszani (amíg a magyar gazdák el nem zavarták), a Tisza háztáji sajtójában a kontroll.hu-n az emberei éppen azt a MERCOSUR-megállapodást éltették, amely ellen Magyar látszattüntetett. A műsor házigazdája, a Radnai Márk által "első tiszásnak" nevezett Kéri László műsorában Tóta W. Árpád fejtegette- Kéri László helyeslése mellett - , hogy valójában a magyar gazdák feláldozhatóak, hiszen alacsony a GDP-hozzájárulásuk. A magyarellenes kirohanásairól közismert publicista, Gyurcsány Ferenc egykori fizetett propagandistája egész konkrétan úgy fogalmazott:
Ez a Mercosur megállapodás, ami ugye a dél-amerikai államok egy részével történő ilyen vám-kedvezményt jelent. Emiatt hergelődnek a gazdák Franciaországban, meg több helyen, megosztott ebben az unió, mert az írek rengeteg marhahúst termelnek, és nekik ez a verseny nem jó. De nekünk a magyaroknak ez speciel nettó kedvező, hát mi.. ugye a magyar gazdaságban a mezőgazdaság elhanyagolható, nincsen 3% a gdp-ben.
Kéri László gyorsan helyeselve hozzátette:
És ezen belül is az állattenyésztő ágazat folyamatosan hanyatlásban van.
Végül Tóta W. hozzátette a Tisza-párti álláspontot:
Az egész arról szól, hogy Európába viszünk ki autót meg gépet, ők meg hoznak be kukoricát meg marhahúst. Ezen mi csak nyerni tudunk.
Az első számú tiszás, Magyar Péter tanácsadója, Kéri László pedig egyetértően helyeselve vette tudomásul Tóta W. kirohanását a gazdák ellen.
Miközben Magyar Péter emberei a Tisza Párt lakájmédiájának stúdiójában ünnepelték a dél-amerikai országok és az EU közti szabadkereskedelmi megállapodást, Magyar Péter megpróbált Strasbourgban csatlakozni az ott tüntető gazdákhoz, és úgy tenni, mintha pártja, az Európai Néppárt nem szavazta volna meg a megállapodást. Az álca azonban nem tartott sokáig, egy dühös gazda kiszúrta Magyar Pétert, és el is mondta a véleményét a Tisza és Magyar Péter hazugságáról:
Mikor álltál ki a gazdák mellett? Sohasem láttuk!
- mondta az egyik tüntető Magyar Péternek, aki eddig valóban látványosan került bármiféle szolidaritást a gazdákkal.
Ezt követően a tüntető arról is megkérdezte Magyart, hogy hogyan fog szavazni az Ursula von der Leyen elleni következő bizalmatlansági indítvány során, amelyre a Tisza elnöke megpróbált menekülni. Ebből a felindult férfi levonta következtetést:
Nem fogja elutasítani von der Leyent. Majd hozzátette: ezek a gazdák von der Leyen ellen tüntetnek.
Vagyis Magyar jelenléte a tüntetésen csak egy újabb átverés, hiszen csak szavakban áll a gazdák mellett, tettekkel nem támogatja a tüntető gazdákat.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter