
Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

A befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos szerint az elmúlt négy év a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb évének számít a külföldi működőtőke beáramlása és a beruházások szempontjából - áll az MTI közleményében.
Hozzátette, hogy ezt a négy évet megelőzte a Covid, ami miatt a világgazdaság "letérdelt", a háború pedig tönkretette Európa gazdaságát.
Mi büszkék vagyunk azokra a gyárberuházásokra, amelyek révén fenntartható Magyarországon a teljes foglalkoztatottság, és új munkahelyek is létrejöhetnek
- hangsúlyozta Joó István.
Úgy folytatta, hogy a 2025-ös eredmények ugyanakkor jól szemléltetik a magyar gazdaság dimenzióváltását is: soha annyi kutatás-fejlesztési projektet nem támogatott a kormány egy éven belül, mint tavaly, 14 projekt 235 milliárd forintnyi beruházási volumen mellett közel 600 új kutató-fejlesztő munkahelyet hoz létre.
Hozzátette, hogy 2025 rekord volt az üzleti szolgáltató központok szempontjából is: 3500 új, magas hozzáadott értékű munkahely jön létre ebben az óriási növekedésben lévő ágazatban.
Ez a szektor kiemelkedő lehetőséget kínál azon, nyelveket beszélő fiataloknak, akik itthon, de nemzetközi környezetben szeretnének dolgozni - mondta.
Közölte azt is, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség legfontosabb feladata az, hogy segítse a külföldi működőtőke, a legmodernebb gyártási technológiák és a legjobb üzleti szolgáltató központok Magyarországra érkezését, de fontos célkitűzése az is, hogy támogassa a magyar vállalatok növekedését.
A kormánybiztos szerint 2025 egy rekordév volt ebből a szempontból is, 24 magyar tulajdonú vállalat mintegy 200 milliárd forintnyi beruházását támogatták.
A tavalyi évben tehát több mint 7 milliárd eurónyi új beruházásról állapodtak meg
- összegezte, hozzátéve, hogy ezek a befektetések 16 különböző országból érkeznek és 17 ágazatban valósulnak meg, mint például az elektronika, a járműgyártás, a gépipar, a vegyipar, az információs és kommunikációs technológiák, a gyógyszeripar, az orvostechnológiai eszközök gyártása vagy a biotechnológia.
A beruházások volumene alapján Kína, Szingapúr, Magyarország, az Egyesült Államok és Dél-Korea áll az első öt helyen, míg a projektek darabszáma alapján Magyarország, Kína, Németország, az Egyesült Államok és Franciaország.
Az elmúlt négy év tehát a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb évét jelenti a külföldi működőtőke beáramlása szempontjából. Ezek az eredmények azért jöhettek létre, mert a magyar kormány az elmúlt 16 évben felépítette Európa legversenyképesebb befektetési és üzleti környezetét. Az alacsony adók, a jól képzett munkaerő, a fejlett logisztika, a fizikai és jogbiztonság, valamint az energiaellátás biztonsága mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Magyarország iránti befektetői bizalom töretlen. 2026-ban a munkát folytatjuk Magyarország déli területeinek fejlesztésével
- fogalmazott Joó István.

Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor: Brüsszelben ideje lenne a józan észre hallgatni

Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett: Brüsszelben már készülhetnek a válságstábok (VIDEÓ)

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

Elszólta magát a közvélemény-kutató: szándékosan támogathatják a Tisza Pártot a felmérésekkel?

Orbán Balázs: Brüsszel adóemeléseket és megszorításokat követel Magyarországtól

Sorosék elképesztő képmutatással nevettetik ki magukat

Kéri László megint leleplezte Magyar Péter titkos terveit

Dömötör Csaba: a Patrióta frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen ellen

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására

„Nyugodtan perelj be, Bandi, azt szoktad csinálni” – nekiesett a vérig sértett DK Hann Endre kutatócégének

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora