
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A Vác Online portál nemrég a közösségi oldalán arról számolt be, hogy információi szerint Szimon Renáta, a Tisza Párt képviselőjelöltje, akit állítólag bántalmazás ért kampányolás közben, az alábbiakról tájékoztatta a rendőrséget a Rádon történteket követően tanúvallomásában:
Engem senki nem szidalmazott, személyemnek szóló szidalmazás nem hangzott el, senki nem bántott.
Mint ahogyan arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke előállt egy olyan történettel, miszerint Rádon jelöltjüket, Szimon Renátát megtámadták „Orbán janicsárjai”. Magyar január 15-én drámai posztjában azt írta:
megtámadták ma reggel Szimon Renáta Pest megyei jelöltünket.
Ezt az állítást cáfolta most Szimon Renáta, aki saját tanúvallomása ellenére is napok óta fogadja a közösségi oldalán az „elszenvedett bántalmazása” miatti együttérző szavakat, üzeneteket.
A váci lap helyszíni riportjából, melyet három nap alatt közel negyedmillióan láttak, már akkor kiderült, hogy Szimon Renáta ott sem volt, amikor a Tisza kampánypultjának magánterületen történt elhelyezése miatt szóváltás alakult ki.
A jelölt éppen átparkolt a gépjárművével.
A Hír TV aznap reggeli helyszíni tapasztalati sem támasztották alá a jelölt bántalmazását, de cáfolták a támadás tényét a helyiek is, hazugságnak nevezve Magyar Péter másik, állítólagos fojtogatásra vonatkozó állítását is. A szemtanúk szerint az egész nem volt több mint politikai provokáció.
Vagyis így bebizonyosodott, Szimon Renáta hazudott, őt senki nem bántotta, nem szidalmazta. Hazudott Magyar Péter is, ugyanis a jelöltet valójában tehát nem támadták meg Rádon január 15-én reggel.
Forrás: Magyar Nemzet / Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár