
Czepek: Brüsszel 800 milliárd dollárt vonna el – a számlát a magyar családokkal fizettetnék meg

A Medián már mosakszik… Jó reggelt, Magyarország! Ilyen az, amikor a valóság felkapcsolja a lámpát.
− írja a Facebook-oldalán Menczer Tamás, mondván „eddig azt hazudták, hogy vezet a Tisza”.
A Fidesz kommunikációs igazgatója utal arra, hogy közeledik április 12., a parlamenti választás napja, a magyarok pedig nem akarnak háborút, nem akarják a pénzüket Ukrajnába küldeni, és nem akarnak egy Brüsszel által irányított bábkormányt.
Fidesz, a biztos választás!
− zárja a kormánypárt szlogenjével a bejegyzését Menczer Tamás.
A videófelvételen pedig feltűnik Hann Endre, és arról próbál győzködni, korainak tartja, hogy ezeket a számokat − amelyek szerint Magyar Péterék fölényesen vezetnek a Fidesz előtt − előrejelzésnek nevezzük. Ez ugyanis néha félreértésre is ad okot, és ha véletlenül nagyon eltérő szavazási eredmények születnek április 12-én, akkor utólag vannak, akik utólag szemrehányásokat tesznek, hogy
lám a Medián mekkorát tévedett, mert januárban ezt meg azt mondta.
A Medián ügyvezetője kijelentette, reméli, hogy nem fognak nagyot tévedni, de ez még semmiképp sem előrejelzés.
Fotó: Menczer Tamás Facebook-oldala

Czepek: Brüsszel 800 milliárd dollárt vonna el – a számlát a magyar családokkal fizettetnék meg

A háborúpárti európai vezetők halálba küldenék a magyarokat Menczer Tamás szerint

Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában

Orbán Viktor: ha brüsszelpárti kormány lesz Magyarországon, akkor elküldhetik a magyar fiatalokat Ukrajnába

Orbán Viktor: Brüsszel ki akarja préselni a pénzt Magyarországból, hogy Ukrajnának adja

Orbán Viktor elárulta, hol és mikor lesz a következő Háborúellenes gyűlés

Orbán Viktor: az ország kiállta a hópróbát

Schiffer András szerint jó a Fidesz szlogenje, „a biztos választás”, a magyar választó a megszerzett kényelmet, biztonságérzetet nem akarja elveszíteni

Szijjártó: a kormány továbbra is nemet mond a migrációra

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja