
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Gulyás Gergely elmondta, a szerdai kormányülésen megvitatták a januári hideg miatt előállt helyzetet. A politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik a hóhelyzet miatt előállt nehézségek kezelésében helyt álltak.
A nagy hidegnek következményei is voltak, az egyik ilyen a rezsiköltségek megnövekedése, 15 éve nem volt ugyanis hasonló hideg Magyarországon - hangsúlyozta.
Hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy ennek a rendkívüli hidegnek a következményeit nem szabad a magyar családoknak megfizetniük.
A kormány célja, hogy senkinek ne kelljen emiatt magasabb fűtésszámlákat fizetnie. Lantos Csaba vezetésével munkacsoport jött létre, amely egy héten belül konkrét javaslatot tesz a kormánynak a rezsivisszatérítés részleteivel kapcsolatban.
Emlékeztetett: sokféle számlázási, illetve fűtési rendszer van, a cél az továbbra is az, hogy a családokat megvédjék a rendkívüli hideg időszak fűtésszámlákban megnyilvánuló következményeitől.
A visszatérítés részleteivel kapcsolatban a kormány legkésőbb jövő szerdai ülésén dönt majd - jelezte.

Magyarországnak azon országok között a helye, amelyek békét akarnak
Magyarországnak azon országok között van a helye, amelyek békét akarnak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal összefüggésben, hogy a miniszterelnök a nap folyamán aláírja a Béketanács alapokmányát.
Gulyás Gergely a kormány szerdai üléséről beszámolva elmondta, felhatalmazást adtak a kormányfőnek a Béketanácsban való magyar részvétel szentesítésére, a csatlakozásról szóló dokumentumot Orbán Viktor csütörtökön alá is írja Davosban.
Hangsúlyozta, a friss kormányhatározat is egyértelművé teszi "a téves híreket iparszerűen közlő médiumok" tájékoztatása érdekében, hogy a csatlakozás semmilyen fizetési kötelezettséggel nem jár.
Hozzátette, azok az országok, amelyek ma a Béketanács alkotmányát aláírják, a béke mellett állnak, Magyarország csatlakozásának is ez a legfőbb oka. Hogy ennek a kezdeményezésnek, milyen jövője lehet, nehéz megmondani, de az biztos, Magyarországnak azon országok között van a helye, amelyek a jelenlegi helyzetben békét akarnak - fogalmazott, megjegyezve, hogy szerinte ez az európai érdek is, de a magyar biztosan ez.

Magyarország nem akar a háborúra és Ukrajnának fizetni
Magyarország nem akar többet fizetni gázért és benzinért, mint amennyit most fizet, nem akarja finanszírozni a háború költségeit, és nem akar Ukrajnának sem fizetni, az ukrán állam működésének fenntartása az ukránok feladata - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a február elején induló nemzeti petícióval kapcsolatban.
Gulyás Gergely azt mondta, a következő napokban a nyilvánosság is megismerheti nemzeti petíció tartalmát, amely "annak az európai törekvésnek az aktualitása" miatt szükséges, hogy Európa továbbra is úgy gondolja, a háborút és a háború meghosszabbítását, továbbá Ukrajna működését Európának kell finanszíroznia.
Emlékeztetett arra, hogy 193 milliárd euró európai adófizetői pénzt már az unió Ukrajnába küldött, további 90 milliárdot szerdán szavazott meg az Európai Parlament, és Ukrajna további 800 milliárdot kér a következő tízéves működésére, ami a katonai kiadásokat teljes egészében nem is tartalmazza.
Gulyás Gergely rámutatott, az ukrán állam működésének fenntartása az ukránok feladata, ahogy a magyar állam működését sem finanszírozza a magyar adófizetőkön kívül más.
Hozzátette, ahhoz, hogy Magyarország képes legyen pozícióját az Európai Tanácsban is megfelelően képviselni, felhatalmazásra és világos véleménynyilvánításra van szükség.
Nem tartozik Ukrajnára, hogy mire költjük magyar adófizetők pénzét
A szuverenitás semmibevételének és a magyar belpolitikába való elfogadhatatlan beavatkozásnak tekinti a kormány, hogy Ukrajna bekérette a kijevi magyar nagykövetet - mondta Gulyás Gergely. Hangsúlyozta: semmilyen formában nem tartozik Ukrajnára, hogy Magyarország egy nemzeti petíciót indít, ami arról szól, hogy a magyar adófizetők pénzét mire költsük.
Ha az Európai Unió tagja lenne Ukrajna - amitől a Jóisten óvjon bennünket - akkor se tartozna rá. Ez kizárólag magyar szuverenitási kérdés, kizárólag a magyar emberek jogosultak erről dönteni - szögezte le a miniszter kérdésre válaszolva.
Értékelése szerint ez az ügy jól mutatja az ukrán kormánynak a magyar döntésekhez való hozzáállását, amely azt az alapvető jogot vitatja el, hogy mi döntsünk a saját ügyeinkben.
"Mi sose szóltunk bele, hogy az ukránok mire költik a saját pénzüket. Ha az Európai Unió pénzét aranyvécékre költik, és a korrupciónak olyan fokát honosítják meg, ami még abban a régióban is ismeretlen volt, akkor ezt esetleg észrevételezzük, de ezen túlmenően mi nem szóltunk abba bele, hogy az ukrán adófizetők pénzét az ukrán kormány mire kívánja költeni és elvárjuk, hogy ez viszont is így legyen " - fogalmazott.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter