
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A közlemény szerint Lázár János miniszter fogadta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesület, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége, a Logisztikai Egyeztető Fórum, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége és az Autós Nagykoalíció és a Magyar Független Fuvarozók Egyesületének képviselőit, valamint az ellenőrzést végző hatóságok (ORFK, NAV), illetve az országos közútkezelő és útdíjszedő vállalatok munkatársait. Az eseményen részt vett továbbá Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Kiemelték, hogy a célok továbbra is közösek: a nemzetközi tranzitforgalom minél nagyobb mértékben a 2x2 sávos úthálózaton bonyolódjon le. Ez növeli a közlekedésbiztonságot és a lakosság számára okozott tehertételt is lényegesen mérsékeli.
Ugyanakkor a fuvarozói érdekképviseleti szervek újfent felsorakoztatták érveiket amellett, hogy a március 1-jén hatályba lépő szabályozás értelmében az útdíj 35 százalékkal való emelkedésének terhét a hazai fuvarozó vállalkozások nem tudják kigazdálkodni. Erre tekintettel Lázár János kezdeményezte az egyeztetések folytatását és február 15-ig új javaslat kidolgozását kérte az érintett állami szervek, valamint az érdekképviseleti szervek együttműködésével.
A javaslatok kidolgozásának fő területei: a mezőgazdasági termelők és az agrárium versenyképességének előmozdítását célzó külön szabályozás az útdíjak tekintetében, illetve az útdíj rendszerével, emelésével, valamint ennek ütemezésével kapcsolatos alternatívák kidolgozása. Ide sorolták még a bevezetett súlykorlátozások hatáselemzését, és szükség szerinti felülvizsgálatát a gyakorlati tapasztalatok és a fuvarozói jelzések alapján, a közúti fuvarozókat érintő ellenőrzési gyakorlatok egységesítését és a fuvarozói szektor versenyképességét biztosító, kiszámítható középtávú intézkedési javaslatok összeállítását.
Minden résztvevő számára a konszenzuson alapuló megoldás az igény, ezért a munka tovább folytatódik - olvasható az ÉKM közleményében.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter