
Dukai Miklós: Olaszliszka megkapta a szociális tűzifát, az extra igényt az önkormányzat nem nyújtotta be

Az Egyesült Államok ma kora reggel „nagyszabású csapást” hajtott végre Venezuela ellen – közölte az amerikai elnök. Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán, azt is bejelentette: elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt, és feleségével, Cilla Flores-szel együtt repülőgéppel kivitték az országból. Trump hozzátette: Ezt a műveletet az amerikai rendvédelmi szervekkel együttműködve hajtották végre, és a nap folyamán sajtótájékoztatón számol majd be a részletekről. Ugyanakkor Mike Lee, Utah állam republikánus szenátora bejelentette, beszélt telefonon Marco Rubio külügyminiszterrel, aki közölte vele, nem lesz további amerikai csapás Venezuelában, miután Maduro és felesége amerikai kézre került.

Szombat hajnalban több robbanás rázta meg a venezuelai fővárost, Caracast. A város déli része, egy nagyobb katonai bázis közelében, áram nélkül maradt. Venezuela rendkívül súlyos katonai agressziónak minősítette az országot szombat hajnalban ért támadást. Nicolás Maduro elnök rendkívüli állapotot hirdetett.
Venezuela elutasítja, és elítéli (...) az Egyesült Államok által a venezuelai terület és lakosság ellen elkövetett súlyos katonai agressziót Caracas polgári és katonai településein, valamint a Caracas környékén fekvő Miranda, Aragua és La Guaira államokban
– áll a kormányzat közleményében.
Nicolás Maduro elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki, és felszólította az ország összes társadalmi és politikai erejét, hogy léptesse életbe a mozgósítási terveket – írták a dokumentumban. A CNN emlékeztetett arra, hogy Donald Trump amerikai elnök többször is közölte, az Egyesült Államok fokozottan fog fellépni a venezuelai kábítószer-kereskedő hálózatok ellen, és hogy a szárazföldi csapások is hamarosan megkezdődnek. A CBS News-nak hivatalos források megerősítették, hogy Donald Trump rendelte el a katonai csapást Venezuelára.
Amint azt fentebb írtuk, Trump elnök bejelentette, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét szombat kora reggel „elfogták és kirepültették az országból”, megerősítve ezzel, hogy az amerikai erők „nagyszabású csapást” hajtottak végre, miközben Caracasból és másutt robbanásokról érkeztek jelentések.
Az amerikai kormány évek óta szerette volna elérni Maduro letartóztatását. Egy amerikai bíróság 2020 márciusában emelt vádat ellene, több mint egy tucat másik személlyel együtt, valamennyiüket kábítószer-terrorizmussal vádolták meg. Tavaly nyáron a Trump-adminisztráció megduplázta, 50 millió dollárra emelte a Maduro elfogásához vezető információkért járó jutalmat.
A szövetségi ügyészek 2020-ban azt állították , hogy Maduro és más magas rangú venezuelai kormánytisztviselők együttműködtek a kolumbiai Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia (FARC) gerillacsoporttal kokain és fegyverek Egyesült Államokba történő csempészésében. Az Igazságügyi Minisztérium akkoriban azzal is vádolta Madurót, hogy egy Cártel de Los Soles nevű bűnözői hálózatot vezet, amelyet a Trump-adminisztráció tavaly külföldi terrorszervezetnek nyilvánított.
Nyitókép: Donald Trump Facebook-oldala

Dukai Miklós: Olaszliszka megkapta a szociális tűzifát, az extra igényt az önkormányzat nem nyújtotta be

Az EU migrációs politikáját védi a Telex

Létrejött a történelmi megállapodás, a Mol megveszi a NIS-t az oroszoktól

Dömötör: Sűrű lesz a hét Strasbourgban

Menczer Tamás elárulta a partizános Gulyás Mártonnak, hogy mi a választás tétje

Orbán Viktor: Nem elég kimaradni a háborúból, ki kell maradni a háború finanszírozásából is

Hamarosan lehull a lepel a nemzeti petíció pontos formájáról, tartalmáról

Orbán Balázs: Egy bizonytalan világban mi vagyunk a biztos választás

Gulyás Gergely tényekkel cáfolta az egyik Soros-szervezet rosszindulatú jelentésének megállapításait

A fideszes polgármester kioktatta Magyar Pétert a szolidaritási hozzájárulás lényegéről

Az Unió tovább nem védi Grönlandot, az odavezényelt 15 fős német haderő már el is hagyta a szigetet

Nézőpont Intézet: egyre többen várják Orbán Viktor választási győzelmét