
Elszólta magát a közvélemény-kutató: szándékosan támogathatják a Tisza Pártot a felmérésekkel?

Az Európai Parlament (EP) Patrióta frakciója az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás miatt bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen − jelentette be Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben szerdán.
Magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba hangsúlyozta: áll a bál a Mercosur-megállapodás miatt, mivel az megnyitná az uniós piacokat a dél-amerikai óriásgazdaságok előtt.
Ursula von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná − hívta fel a figyelmet. A Patrióta EP-frakció többek között ezért nyújt be ellene bizalmatlansági indítványt. Elmondta, a bizalmatlansági indítványt már a jövő heti plenáris ülésen napirendre tűzhetik.
A megállapodást több okból is ellenezzük
− fogalmazott Dömötör Csaba, majd részleteket közölve elmonda: a piacnyitás azt eredményezi, hogy az európai gazdáknak a dél-amerikai óriáscégekkel kell majd felvenniük a versenyt. A Mercosur-országok esetében a világ legnagyobb agrárexportőreiről van szó, 22 milliárd eurónyi Dél-Amerikából származó import áll szemben 3-4 milliárd eurónyi uniós kivitellel. Ez az olló a megállapodással csak tovább nyílhat − jegyezte meg.
Magyar szempontból az EP-képviselő kiemelte: a baromfi, a méz és az etanol ágazatok a leginkább kitettek a megállapodás káros következményeinek. Súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a dél-amerikai termelőkre nem vonatkoznak ugyanazok a szigorú környezetvédelmi szabályok, melyek az európai termelőkre és gazdákra vonatkoznak.
Az EU-n kívüli termelők ráadásul − mint kiemelte − számos olyan vegyi anyagot használnak, számos olyan eljárást alkalmaznak, amelyek az EU-ban tiltottak egészségkárosító jellegük miatt. További súlyosbító körülményént említette azt is, hogy
a piacnyitással egy időben az Európai Bizottság 20 százalékkal akarja csökkenteni az agrártámogatásokat az új uniós hosszú távú költségvetésben.
Az innen elvett összeget belerakják a háborús kasszába. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy Belgiumban is tüntetnek, Olaszországban is tüntetnek a gazdák, Lengyelországban is tüntetnek a gazdák, Párizsban is tüntetés zajlik, és jövő héten az EP strasbourgi plenáris ülése idejére is nagy gazdatüntetést szerveznek − fogalmazott.
„Számtalan ügy van, ami miatt nem bízunk abban, hogy az Európai Bizottság elnöke a jövőben jól tudja végezni a munkáját, merthogy már eddig is óriási károkat okozott” − mondta Dömötör Csaba, majd úgy folytatta:
nem beszélve arról, hogy az egész uniós költségvetést alá akarja rendelni a mérhetetlenül káros háborús mániának.
Kiemelte: Ukrajna már most benyújtja a számlát, mely szerint óriási összeget, 800 milliárd dollárt kellene állnia az európai adófizetőknek. A probléma az, hogy az Európai Bizottság ennek az igénynek meg is akar felelni.
Azonban kiürült a kassza, ezért kellett legutóbb a tagállamok vezetőinek közös uniós hitelfelvételről dönteniük.
Magyarország azonban ebben nem vesz részt
− szögezte le.
Az uniós programokkal együtt, amelyekre Ukrajna tagjelöltként vagy tagként jogosult lesz, akár az uniós költségvetés 20 százaléka is Ukrajnába mehet.
Az brutális összeg, miközben az európai gazdaság gyengélkedik
− fogalmazott.
Ezeket az összegeket − mint kiemelte − valahonnan el kell venni, ezért Brüsszel megszorító javaslatokkal, követelésekkel áll Magyarország elé is.

A hivatalos dokumentumokban világosan ott szerepel, hogy bele kellene nyúlnunk a családi adókedvezménybe, a progresszív adózást kellene bevezetni, ami magasabb adókulcsokat jelent, a 13. meg a 14. havi nyugdíj szerintük nincsen rendben, be kellene vezetni vagyonadót − jelentette ki Dömötör, majd kiemelte:
pontosan ezeket a terveket látjuk viszont a Tisza kiszivárgott terveiben.
Közös ezekben az ügyekben, hogy a Tisza, amikor kérdéseket kap, mindig megpróbálja letagadni. De mind az Európai Bizottság, mind pedig a Tisza szakértőit írásba adták ezeket a terveket. Tehát hiába próbálják letagadni, minden magyar állampolgár ismerheti már ezeket a terveket, úgyhogy ezekről is döntünk április 12-én − fogalmazott.
A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU és Ukrajna között már életbe lépett kereskedelmi megállapodás is súlyos károkat okoz a magyar gazdáknak. Drasztikusan megemelték a vámmentesen behozható búza-, kukorica-, baromfi-, méz- és tojáskvótákat, ráadásul azt a jogot is elvitatják, hogy egy tagállam egyoldalúan korlátozó intézkedéseket hozzon, például behozatali tilalmat vezessen be, mint ahogy azt a magyar és a lengyel kormány korábban megtette − hangsúlyozta.
Ezeket a megállapodásokat a Tisza brüsszeli pártja, az Európai Néppárt (EPP) hozta össze
− fogalmazott Dömötör Csaba, majd emlékeztetett: Ursula von der Leyen mellett az uniós agrárbiztos is az Európai Néppártból érkezik, továbbá a néppárti EP-frakció vezetése is üdvözölte a megállapodást.
Magyar Péter ezt nagyon jól tudja, ezért egyetlen egy ezzel kapcsolatos vitán vagy szavazáson nem vett részt. Egyetlen egyen sem. Jelölői és szponzorai az Európai Néppártban elvégezték helyette a piszkos munkát
− közölte.
Ez egyike azoknak az ügyeknek, amelyekről a választásig nem beszélnek, hogy utána mindent és bármit lehessen − hangoztatta Dömötör Csaba.
Innen is szeretném megkérdezni Magyar Pétert, hogy mivel magyarázza azt, hogy egyetlen egy Mercosurral vagy EU-Ukrajna megállapodással kapcsolatos szakbizottsági vitán vagy szavazáson nem vett részt? A választ nemcsak én várom, hanem minden magyar gazda
− tette hozzá nyilatkozatában a Fidesz EP-képviselője.
(MTI)
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Elszólta magát a közvélemény-kutató: szándékosan támogathatják a Tisza Pártot a felmérésekkel?

Orbán Balázs: Brüsszel adóemeléseket és megszorításokat követel Magyarországtól

Sorosék elképesztő képmutatással nevettetik ki magukat

Kéri László megint leleplezte Magyar Péter titkos terveit

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására

„Nyugodtan perelj be, Bandi, azt szoktad csinálni” – nekiesett a vérig sértett DK Hann Endre kutatócégének

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora

Menczer Tamás: Egy tiszás bábkormány megsarcolná a magyar családokat

A volt miniszterelnök-jelölt vitte be a gyomrost Magyar Péternek: Ha hatalomra jutna, tönkre tenné Magyarországot (VIDEÓ)

Újabb jel, hogy Magyar Péter vereségre készül: már a „alteregója” is arról ír, hogy nem lenne olyan nagy baj, ha a Fidesz nyerne

Orbán Balázs Winston Marshallnak: a liberális világrend korszaka lezárult

Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban