
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

Deák Dániel politikai elemző közösségi oldalára feltett elemzése szerint a Fidesz kongresszusa egyértelműen megmutatta, hogy Orbán Viktor kezdeményezőszerepben van és győzelemre készül. Felidézte: a 2022-ben legpontosabbnak bizonyult Magyar Társadalomkutató friss felmérése szerint a Fidesz jelenleg 51 százalékon áll, míg a Tisza Párt támogatottsága 38 százalék - fejtette ki a Magyar Nemzet.
Az elemző kiemelte:
a kongresszuson nemzetközi támogatók is felsorakoztak Orbán Viktor mögött. Videóüzenetben fejezte ki támogatását többek között Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Andrej Babiš volt cseh kormányfő, Alice Weidel, valamint az izraeli miniszterelnök is, ami Deák Dániel szerint egyértelmű válasz az ellenzék elszigetelődésről szóló állításaira.
Deák Dániel hangsúlyozta: a Fidesz komoly versenyelőnye, hogy széles és felkészült politikusi csapattal rendelkezik. A kongresszuson Lázár Jánostól Szijjártó Péterig több első vonalas politikus is felszólalt, vidéki polgármesterek és fiatal női politikusok is bemutatkoztak, szemben azzal, hogy a Tisza Párt részéről továbbra is egyedül Magyar Péter szerepel a nyilvánosságban.
Az elemzés szerint
a Fidesz új kampányszlogenje is egyértelmű üzenetet hordoz: a bizonytalan nemzetközi környezetben a kormánypárt jelenti a biztos választást.
Deák Dániel szerint a Fidesz a béke, az illegális bevándorlás elutasítása és az adócsökkentések politikáját képviseli, szemben a brüsszeli irányvonallal.
Az elemző végül arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyar Péter a kongresszus napján szinte kizárólag a Fidesz eseményével foglalkozott. Deák Dániel szerint ez azt mutatja, hogy a Tisza Párt elnökének nincs saját politikai napirendje, folyamatosan csak reagál Orbán Viktorra,
és már most igyekszik magyarázatot találni a várható vereségre.
Nyitókép: MTI/Kaiser Ákos

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök