
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

„Már Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza! Hol tartunk?” – kommentálta a Facebook-oldalán megosztott videórészletet Bohár Dániel.
Az újságíró egy részletet osztott meg abból a beszélgetésből, amely Hajós András Probléma című műsorában hangzott el. A műsorvezető arról kérdezi a vendégét, Ember Márkot, hogy volt-e már olyan élménye, amikor rájött arra, hogy rosszul tudott valamit. Válaszában a magát ősliberálisként jellemző Ember elismeri, hogy a migránsválsággal kapcsolatosan tévedett.
Most már így utólag azt mondom, hogy k…rva nagy hülyeség volt ezen vitázni, és iszonyatosan csak az érme egyik oldalát láttam ebből az egészből, mert én nyilván csak egy emberi tényezőt figyeltem ebből az egészből, ők meg próbáltak valami olyasmiről beszélni, hogy ez világszinten mit jelent, de mégis én úgy állítottam be őket, hogy ők szar emberek
– mondta.
Hajós András erre úgy reagált: a kérdésben korábban ő is túlzással vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt, de a véleménye azóta megváltozott.
… én például akkor egy folyóiratban még cikket is írtam, túlzással vádolva Orbán Viktort, hogy miért képzeli magát Nándorfehérvár hősének, és hogy neki kell a keresztény. És aztán az én véleményem is az évek alatt óhatatlanul változott. Tehát, hogy én például bizonyos közegben nem mondhatom ki azt, hogy amikor Orbán Viktor például azt mondja, hogy neki ebben igaza volt, akkor abban igaza van
– fogalmazott Hajós.
A libsik is felébredtek! Jó reggelt!
– kommentálta a purpárlét Bohár.
Korábban ugyancsak Bohár Dániel hívta fel a figyelmet arra, hogy már a Partizán című műsorban is arra jutottak, hogy a Fidesz sokkal erősebb és szervezettebb, mint a Tisza Párt. Schultz Nóra liberális elemző arról is beszélt a műsorban, hogy a Fidesz politikusai fegyelmezettek és felkészültek.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár