
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor a sajtó képviselőinek elmondta: kaptak egy dokumentumot, ami arról szól, hogy befogadták az ukránok 800 milliárd dolláros igényét. Ez a dokumentum – fejtette ki – terveket is bemutat arra vonatkozóan, „hogyan kell előállítani ezt a pénzt”, ez „lényegében egy eladósodást jelent”.
A kormányfő
az ukrán igényről is beszámolt, mely szerint az unió adjon a következő tíz évben 800 milliárd dollárt az országnak, illetve azon túl még egy 700 milliárdos hadikiadásra is szükség lesz.
Mindenképpen atombomba jellegű mellbe rúgás volt
– kommentálta a magyar miniszterelnök azt, hogy az uniós vezetés az ukrán igény befogadta „úgy, ahogy jött”.
Az említett dokumentumban az is áll, hogy Ukrajnának 2027-ben csatlakoznia kell az Európai Unióhoz.
Orbán Viktor azt mondta: szerinte a következő száz évben nem lesz olyan parlament Magyarországon, amely amellett szavazna, hogy az ukránok „beüljenek az Európai Unióba”.
A kormányfő szerint
Ukrajna azt gondolja, hogy egyetlen módon lehet „ezt a Magyarország nevű akadályt” elhárítani: ha ukránbarát kormány lesz Magyarországon. „Ezen dolgoznak”
– szögezte le,
hozzátéve: a magyar kormány ellenzi az ukránok tagságát, a Tisza és a DK viszont be akarja őket engedni, emiatt „az ukránok aktív szereplői lesznek a magyar kampánynak, mert elemi érdekük fűződik hozzá, hogy Magyarországon kormányváltás legyen”.
Azt is közölte Orbán Viktor, hogy az Európai Bizottság az új uniós költségvetésből adna rengeteg pénzt Ukrajnának, vagyis nem külön hitelfelvétellel oldanák meg Ukrajna pénzügyi támogatását. „Mi ezt szeretnénk megakadályozni” – mondta.
Béketanács: aki nincs benne, kimarad
A davosi Béketanáccsal kapcsolatban, újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Béketanács azért jött létre, mert a régi szervezetek már nem működnek, viszont
valakinek békét kellene teremtenie”.
Mint fogalmazott, mindenképpen több esélye van a Béketanácsnak a sikerre és a békére, mint a régieknek, azok kudarcot vallottak. Felidézte, hogy Davosban csak két európai ország, Magyarország és Bulgária mondta, hogy „ez egy jó cél”.
Aki ebben nincs benne, az valóban kimarad
– fűzte hozzá. Kijelentette azt is:
előbb-utóbb lesz békecsúcs Budapesten, bár azt nem tudjuk még, hogy pontosan mikor és milyen szereplőkkel.
Azt is kijelentette: Európa nincs abban a helyzetben, hogy biztonságban elgondolhassa a saját jövőjét az amerikai együttműködés nélkül.
Azzal kapocslatban, hogy Tisza Párt távol maradt az Ursula von der Leyen elleni csütörtöki bizalmatlansági szavazástól Strasbourgban, Orbán Viktor azt mondta: ő a „régi iskolához” tartozik, tehát ha van egy ügy, akkor „bút vagy bát” mondani kell, „ha sunnyogsz, csak ráfázol”.
Ha van egy bizalmatlansági indítvány, vagy kiállsz valaki mellett, vagy azt mondod, hogy most már menjen innen, mert olyan hibákat vétett, hogy nem méltó arra, hogy élvezze a bizalmunkat
– magyarázta Orbán Viktor.
Forrás: Mandiner / Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter