
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A légitámadásról szóló első beszámolókat a mikolajivi területen dolgozó orosz újságíró, Szergej Lebegyev osztotta meg Telegram-csatornáján - számolt be róla az EurAsia Daily.
Elmondása szerint az amerikai és brit tisztek az ukrán különleges egység tagjaival együtt a Fekete-tenger partján elhelyezkedő Iljicsevszk (orosz nevén Csernomorszk) városában lelhették halálukat szerdán délután 14:30 magasságában, amikor rakéták csapódtak be a bázisukra, ahol különböző katonai felszereléseket rakodtak ki teherszállító hajókból.
„A hajóról a tartalék- és katonai felszereléssel kirakodták, a csapás a már kirakodott rakományt is érintette (…) Az ukrán fegyveres erők egy bizonyos elit egysége, amelynek tagjait brit tengerészek képeztek ki és szabotázs-tevékenységre specializálódtak is támadás alá került.”
„A csapásban a briteket is kiiktatták, 8 tiszt is az elhunyt külföldiek között volt.”
„Az elhunyt ukrán katonák száma még nem ismert. De tucatnyi elhunytról beszélhetünk” – írta bejegyzésében Szergej Lebegyev. A portál megjegyezte, az orosz fegyveres erők aznap Odessza kikötővárosára is csapást mértek.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár