
Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Újra a rezsicsökkentés került a baloldali kritika célkeresztjébe: Holoda Attila a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában élesen bírálta a rezsistopot – írta meg a Tűzfalcsoport.
Az energiaügyi szakértő kritikai éllel elképzelhetőnek tartotta, hogy a rendszer terheit részben az ipari fogyasztókra hárítsák át, és külön problémaként említette az átalánydíjas elszámolást is, ahol a túlfogyasztás sokszor csak hónapokkal később derül ki.
A Tűzfalcsoport felidézi:
Holoda Attila már tavaly decemberben is támadta a rezsicsökkentést, amikor Friderikusz Sándor műsorában egyenesen szemfényvesztésnek nevezte az intézkedést.
A portál emlékeztet arra is, hogy Holoda alapító tagja volt az egyik Tisza-sziget aktivistacsoportnak, amely a Feláldozható Médiamunkások Tisza-szigete nevet viseli.
Az írás szerint a baloldali szakértő a Klubrádióban nyíltan elismerte: rendszeresen támadások érik amiatt, hogy következetesen a rezsicsökkentés ellen érvel. A Tűzfalcsoport értékelése szerint Holoda megszólalásai jól illeszkednek abba a baloldali narratívába, amely a rezsivédelmi intézkedések megszüntetését vagy átalakítását sürgeti, miközben a kormány álláspontja továbbra is az, hogy a rezsicsökkentés a magyar családok védelmének egyik alapköve.
Íme a felvétel a kijelentésről:
Forrás: Magyar Nemzet / Nyitókép: Holoda Attila hivatalos Facebook-oldala

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter

Megvan az időpont, mutatjuk, mikor ül össze az új országgyűlés

Zelenszkij bejelentette: Véget ért a Barátság kőolajvezeték javítása