
Orbán Viktor az EU-csúcson: Nem hagyjuk magunkat fenyegetni, béke kell és alacsonyabb energiaárak

Több ezer európai gazda vonult utcára kedden Strasbourgban, hogy tiltakozzon az Európai Unió és a dél-amerikai országokat tömörítő Mercosur-megállapodás ellen. A demonstrálók szerint az egyezmény súlyosan veszélyezteti az európai – köztük a magyar – mezőgazdasági termelők megélhetését, miközben az uniós döntéshozók figyelmen kívül hagyják a gazdák érdekeit. A téma kapcsán Szécsi Zoltán gazda, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kömlőről élő kapcsolásban szólalt meg a szerdai Mokkában. Elmondása szerint az EU jelenlegi politikája súlyos ellentmondásokkal terhelt.
A Mercosur-megállapodás sokrétű. Alapvetően a hibát hibával próbálja javítani. Az EU az elhibázott szankciós zöldpolitikával alapvetően az európai autógyártókat lehetetlen helyzetbe hozta. Ezt most azzal igyekszik kijavítani, hogy föláldozza a gazdákat is
– fogalmazott. Szécsi Zoltán szerint a megállapodás lényege, hogy az európai ipar – például az autógyártás – új piacokhoz jusson, miközben a mezőgazdaságot feláldozzák.
Arról szól, hogy mehet a BMW Argentínába vámmentesen, cserébe az argentin marha és a brazil GMO-s szója, a GMO-s kukorica gond nélkül áramolhat be az Európai Unióba
– mondta. A gazda hangsúlyozta: az árkülönbségek mögött nem véletlen minőségi eltérések állnak. Magyarországon egy kilogramm érlelt brazil bélszín körülbelül 6500 forintba kerül, míg az érlelt magyar bélszín ára 12–16 ezer forint között mozog. „Nem véletlen a különbség” – tette hozzá, utalva a termelési feltételek, az állattartás és az élelmiszerbiztonsági szabályok közötti eltérésekre.
Szécsi Zoltán emlékeztetett arra is, hogy Ursula von der Leyen csupán „halvány utalást” tett a szigorú ellenőrzésekre, ám szerinte az ukrán gabona esete megmutatta, mennyire nehéz betartatni ezeket a szabályokat. A háromszoros olimpiai bajnok szerint az EU jelenlegi irányvonala tudatosan a termelés visszafogására kényszerítené az európai gazdákat, miközben az élelmiszerhiányt importból pótolná.
Az EU folyamatosan az európai gazdaság ellen tesz
– jelentette ki. A politikai felelősségről szólva Szécsi Zoltán élesen bírálta az Európai Néppárt irányvonalát, és úgy véli, hogy az ezt támogató pártok – köztük a Tisza Párt – egyértelműen a Mercosur-megállapodás mellé álltak.
Innentől kezdve Magyar Péterék és a Tisza Párt egyértelműen kiálltak a Mercosur-megállapodás mellett, egyértelműen kiálltak a magyar gazdák ellen
– mondta, hozzátéve:
Nem szeretnénk mi a Tisza által eddig mutatott politikában megtalálni a helyünket.

Orbán Viktor az EU-csúcson: Nem hagyjuk magunkat fenyegetni, béke kell és alacsonyabb energiaárak

Gulyás: a Magyarországot érő ukrán fenyegetések új szakaszba léptek, a nemzeti petíció egy válaszlehetőség a fenyegetésekre

Magyar Péter megtalálta az állatkert eltűnt kacsáit

Orbán Balázs megmutatta, miért viszi csődbe Európát Ukrajna háborús támogatása

Egy győri anyuka üzent a választóknak - videóval

Orbán Viktor: a Tisza Párt brüsszeli kreálmány, amelyet Kijevből és Brüsszelből finanszíroznak

Megint lebuktak! Brüsszel titkolná Zelenszkij-tervet, mert az Orbán Viktort erősíti

Orbán Viktor válaszolt Zelenszkijnek: „Az EU-csatlakozás érdemalapú folyamat”

Két napon belül érkezik a nyugdíj és a plusz juttatás

Van ennél lejjebb? A háború áldozatain röhögő tiszások okoztak zavart a Lázárinfón

Ő az a neonáci ukrán, aki fenyegeti Magyarországot

Lázár János Győrben: Aki erőszakkal hallgattatna el másokat, az nem méltó a közképviseletre