
Az Európai Zsidó Kongresszus is megszólalt a tiszás szóvivő karlendítős fotója után

„A leghangosabb szereplő például az a Csík Miklós volt, aki korábban a Momentum színeiben indult, most persze persze a Tiszát támogatja, a második leghangosabb pedig Lőcsei Jenő volt, -híres, hírhedt kordonbontó-, szintén momentumos politikus, és minő meglepetés; jelenleg szintén a Tiszáért harcol. Most is ez történt.
A rendzavarást amúgy a Magyar Péter testvére által vezetett Kontroll jó előre be is harangozta. (Kommentek között találjátok a képernyőfotót.) Nyilván tudtak róla, hogy mi készül, hiszen a Tisza és a Momentum együtt szervezte, koordinálta a provokációt. Utaztatta, felkészítette, kellékekkel látta el a politikus-statisztákat. Akik jól-rosszul, de tették a dolgukat, csinálták a fesztivált, a műbalhét, amiért küldték őket. Ez most nagyon szánalmasra, és átlátszóra sikerült, Péter, még magadhoz képest is egy nagyon gyenge és színvonaltalan előadást rendeztél. Ami rettentően hamis volt, úgyhogy hatalmasat bukott.” - írta Apáti Bence Facebook-oldalán.
Nyitókép: Apáti Bence Facebook-oldala

Az Európai Zsidó Kongresszus is megszólalt a tiszás szóvivő karlendítős fotója után

Ukrán aranykonvoj: a tiszás ügyvéd terrorcselekmény miatt feljelentette a magyar hatóságokat

Gulyás Gergely: A magyar jövőt nem alakíthatják drogosok

Nem csoda, hogy Magyar Péterre alig kíváncsiak Orosházán, miközben Orbán Viktor megtölti a főteret Kaposváron

Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája

A Tisza célkeresztjében a Mol: brutális lépésre készülnek Magyar Péterék

Szívmelengető pillanatokból sem volt hiány Orbán Viktor kaposvári gyűlésén + videó

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a Molt, hogy váljon le az orosz olajról

Orbán Viktor érdekes húzása Kaposváron – az elemző szerint ez sokat elárul arról, melyik félnek jobbak a számai

Ordító különbségek: drónfotókból kiderül, mennyien voltak kíváncsiak Orbán Viktor és Magyar Péter országjárására

Lemosta Magyar Pétert az Orbán Viktorra kíváncsi tömeg Kaposváron

A csendes többség egyre inkább erősebbnek tűnik