
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Magyarország Kormánya kedden Facebook-oldalán osztotta meg karácsonyi üzenetét, amelyben Vitályos Eszter kormányszóvivő tolmácsolta jókívánságait.
A kormány nevében kívánok békés, áldott ünnepeket Magyarország! Minden magyar családnak, egyedülállónak, kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősnek azt kívánom, hogy a karácsony békében, szeretetben és egészségben teljen
- kezdte gondolatait Vitályos Eszter.
Engedjék meg, hogy édesanyaként is szóljak ezekben a háborús időkben, és Magyarország karácsonyfája alá azt kívánjam: gyermekeinket továbbra is békében és biztonságban tudhassuk – itthon és Európában is
- szólt édesanyaként a politikus.
Vitályos Eszter hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz a fiatalok és a családok védelméért.
A kormány nevében biztosíthatom Önöket: bármi történjék is, mindent megteszünk azért, hogy lányainkat ne kelljen migránserőszaktól, fiainkat pedig a háborús besorozástól félteni. Ez nem kis csatákba kerül és konfliktusokba, de bármibe kerül, a nemzeti kormány mindent meg fog ezért tenni
- emelte ki Vitályos Eszter, miközben felhívta a figyelmet az új kormányzati támogatásokra is.
Az ünnepek után több új kormányzati támogatás is indul. Folytatjuk a családi adócsökkentéseket: januártól tovább emelkedik a családi adókedvezmény, bevezetjük a 40 év alatti anyák adómentességét, érkezik majd a nyugdíjemelés és a minimálbéremelés. A fiatalok továbbra is számíthatnak a 25 év alattiak adókedvezményére és a fix 3 százalékos lakáshitelre, valamint folytatjuk a magyar gazdaság, a kis- és középvállalkozások erősítését.
A szóvivő az üzenet végén újfent hangsúlyozta:
Még egyszer: békés, áldott ünnepeket kívánok Magyarország!
- zárta jókívánságát a kormányszóvivő.
Borítókép: Vitályos Eszter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár