
Államtitkár: Mostantól még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a családok és a nyugdíjasok

Ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök valamit tegyen, nincs szüksége engedélyre Berlinből, ezeknek az időknek már jó néhány évtizede vége van − jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az Igazság Órája című műsorban a múlt heti magyar-orosz csúcstalálkozót érintő kritikák kapcsán kiemelte, hogy ő elutasítja „a merjünk kicsik lenni” típusú külpolitikai megközelítést, amelynek értelmében Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a saját nézőpontjából lássa a világot, és ehelyett mindig igazodnia kell valakihez.
Akik régebben Moszkvát keresték igazodási pontnak, azok most keresik Brüsszelt, keresik ezt az egész, mondjuk úgy, európai extrém liberális mainstreamet mint igazodási pontot (…) Ezeknek az embereknek van egy ilyen beteges vagy fanatikus igazodási kényszere, hogy amit itt az extrém liberális mainstream nyom Európában, nekünk ahhoz kell igazodni
− fogalmazott.
Majd leszögezte, hogy a kormány ezzel szemben csak a nemzeti érdeket követi, és szuverén külpolitikát folytat, márpedig szavai szerint a nemzeti érdek azt kívánja, hogy folyamatosan kapcsolatban legyenek a mindössze néhány száz kilométerre lévő Oroszországgal, amely a világ legnagyobb országa és egyben nukleáris szuperhatalom.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy feladjuk a diplomáciai csatornákat, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy feladjuk a kapcsolattartást egy olyan országgal, amelyből az energiaellátásunk egy jelentős része származik, amely − ha akarjuk, ha nem − nemcsak az európai, hanem a globális biztonsági rendszernek is egy meghatározó szereplője lesz a jövőben
− mutatott rá.
Szijjártó Péter egyúttal reagált a német kancellár, Friedrich Merz nyilatkozatára is, amely szerint Orbán Viktor kormányfő európai felhatalmazás nélkül utazott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. Aláhúzta, hogy azok az idők lejártak, hála a Jóistennek, és az elmúlt évszázadhoz kapcsolódtak, amikor Budapesten, hogy valaki csináljon valamit, ahhoz Berlinből kellett engedélyt kérni.
Ezt elfelejtettük és felejtsük is el, mert nagyon rossz volt. Tehát ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök bármit tegyen, ahhoz sem Berlinből, sem Brüsszelből semmifajta engedélyre nincs szüksége − mondta és hozzátette:
És nagyon remélem, hogy azok az idők lejártak, amikor a német kancellár azt gondolja magáról, hogy Budapesten, hogy bármi történjen, ahhoz Berlinből engedélyt kell adni
Továbbá hangsúlyozta, hogy ha nem sikerült volna megegyezni az Egyesült Államokkal a szankciók alóli mentességről, s zavarok keletkeztek volna az Oroszországból érkező energiaszállításokban, akkor most közel lehetnénk ahhoz, hogy karácsonyra a magyarok rezsiköltségei a háromszorosukra emelkedjenek, de szerencsére a rezsicsökkentés eredményei biztonságban vannak.
Értem én a huhogókat, értem a károgókat, értem a hörgést, de ettől még a magyar miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy a brüsszeli liberális mainstream igényeit kielégítse, és úgy táncoljon, ahogyan Brüsszelből fütyülnek, hanem az, hogy a magyar nemzeti érdeket képviselje. Ezt tette Washingtonban, ezt tette Moszkvában is, és majd ezt fogja tenni Brüsszelben is
− közölte.
A miniszter érintette az Európai Néppártot vezető Manfred Weber interjúját is, amelyben arról beszélt, hogy a magyar kormány egyre inkább elszigetelődik, viszont Magyar Péter kinyitná az ajtót Európa felé, a brüsszeliek számára, hogy behozzák rajta a migránsokat, Magyarországot meg beletolják a háborúba. Ez a két dolog, amit semmiképpen sem szabad megengedni − vélekedett.
A mi elszigeteltségünkről meg csak annyit, hogy a magyar miniszterelnök tárgyalt Washingtonban és Moszkvában is egy hónapon belül, nem ez a Manfred Weber nevű ember, akit sehol semmilyen komoly helyen nem fogadnak
− tette hozzá.
Végül pedig kifejtette, hogy az európai háborúpárti elit rendkívül frusztrált, mivel egyre többek előtt válik világossá az, hogy drámai kudarcot vallott az elmúlt évek politikája, amelynek nyomán az Európai Uniónak nem osztottak lapot a kontinensen zajló konfliktusok megoldásában.
És látszik, hogy oly mértékben frusztrálja őket, hogy egy olyan európai politikus van, aki mindeközben a világ hatalmi központjaival − Washington, Moszkva, Peking − egyszerre tud beszélni: Orbán Viktor és senki más
− összegzett.
(MTI)
Fotó: Képernyőfotó, YouTube/Igazság órája

Államtitkár: Mostantól még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a családok és a nyugdíjasok

Orbán Viktor Washington és Moszkva után most Brüsszelben harcol

Orbán Viktor: Békés adventi készülődést kívánok!

Nincs több titok: ha ezt bevallanák Magyar Péterék, biztosan elbuknának a választásokon

Menczer Tamás beolvasott a tiszás megszorítócsomagot izzadva védő baloldali médiumoknak

Az ukrán delegáció elindult az Egyesült Államokba

Meghosszabbítja a kormány a Nemzeti Konzultációt a Tisza Párt brutális adóemelési tervei miatt

Már az idén döbbenetes értékű új lakáshitel-szerződést hozhat az Otthon Start

Amíg Orbán Viktor a kormányfő, az idősek biztonságban érezhetik magukat - Videó

Orbán Viktor: Magyarország továbbra is a béke pártján!

Nyíregyházán is lecsapott a tiszás gyűlöletkommandó

Orbán Viktor: A Bokros-csomag kellemes teadélután volt a Tisza népnyúzó tervéhez képest