
Orbán Viktor: Forrong a világ, a veszélyek korát éljük, de közös célunk a béke

A magyar kormányfő Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, ez a garancia "komoly dolog", szükség is lehet rá, mert csak ebben az évben 7,5 milliárd köbméter gáz érkezett Törökországon keresztül Magyarországra.
A miniszterelnök a tájékoztatón megköszönte a török elnöknek az energetikai együttműködési lehetőséget, majd hangsúlyozta: a két ország legnagyobb energiacégei együttműködnek egymással.
Legutóbb magyarországi kitermelésbe is hívtunk be török vállalatot, sőt gázalapú erőművet is építenek török cégek Magyarországon - tette hozzá Orbán Viktor.

Magyarország és Törökország összehangolja béketeremtési erőfeszítéseit
Magyarország és Törökország a jövőben összehangolja béketeremtési erőfeszítéseit – jelentette ki Orbán Viktor.
A magyar kormányfő a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást követően rendezett eseményen hangsúlyozta: Magyarország számára fontos, hogy Törökországgal együtt a béketáborhoz tartozik a mostani orosz-ukrán háború ügyében.
Úgy látjuk, hogy nincs megoldás a harctéren, és ha nincs megoldás a harctéren, akkor békét kell kötni – jelentette ki, kiemelve, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök korábban is komoly erőfeszítéseket tett a béke érdekében.
Ő volt az első sikeres közvetítő ebben a háborúban, és ma megállapodtunk abban, hogy összehangoljuk béketeremtési erőfeszítéseinket – mondta.
Európában az élet élhetetlen lenne, ha nem védené a kontinenst Törökország
Ha Törökország nem védené Európát és rögtön annak déli szélén Magyarországot, akkor Európában az élet ma már élhetetlen lenne – mondta a miniszterelnök.
A magyar kormányfő a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást követően rendezett eseményen közölte, hogy kihasználta a tárgyalás lehetőségét, hogy köszönetet mondjon a kis-ázsiai ország vezetőjének migrációs politikájáért.
Ha Törökország nem védené Európát és rögtön annak déli szélén Magyarországot, akkor Európában az élet ma már élhetetlen lenne, és úsznánk "egy illegális migrációs tengerben" - jelentette ki.
Rámutatott, hogy Törökország minden évben több százezer illegális migránst tartóztat fel, és jelenleg is több mint hárommillió ilyen ember él az országban.
Orbán Viktor Magyarország nevében mondott köszönetet az elnöknek, mert az segít, hogy ez "a modern civilizációs fejlemény ne söpörjön el bennünket".
A miniszterelnök aláhúzta: Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Törökország erőfeszítéseit Brüsszelben, az Európai Unióban is elismerjék.

Óriási jelentőségű a török világgal való kapcsolat
Magyarország egyedül áll Nyugaton, mert rokonainkat Keleten hagytuk, ezért óriási jelentőségű a török világgal való kapcsolatunk - hangoztatta Orbán Viktor.
A magyar kormányfő a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást követően rendezett eseményen elmondta, hogy már 32. alkalommal találkozik a kis-ázsiai ország vezetőjével, ez pedig nem véletlen.
A két ország vezetőjének tárgyalásainak értékes részei a történelmi távlatok, megközelítések, ugyanis "a történelmi távlatok segítenek megérteni a két nép és a két kormány közötti mély együttműködést" - mutatott rá.
Úgy vélekedett: Nyugaton három kultúra és világ - egy germán, egy szláv és egy latin - létezik, de a magyarok egyikhez sem tartoznak, mert rokonaikat Keleten hagyták, s éppen ezért óriási jelentőségű Magyarország török világgal való kapcsolata.
Utalt arra, hogy a török elnök a történelmi távlatokat helyezte előtérbe és a török világ rengeteg energiát fog összegyűjteni.
Mint mondta, ennek a folyamatnak a részeként csatlakozhatott Magyarország is megfigyelőként a türk országok szervezetébe, azóta pedig folyamatosan erősítik a türk-magyar együttműködést, "amelynek vezérhajója a Törökország és Magyarország közötti együttműködés" - hívta fel a figyelmet.
Kijelentette: a Magyarországot körülvevő világban "az igazán életerős és feltörekvő erősödő világ az a török világ", s miután "itt megvannak a kulturális és származási gyökereink, (…) ki szeretnénk használni az ebből fakadó előnyöket és lehetőséget" - fogalmazott.
Ennek kapcsán megjegyezte: ezért emelték a két ország együttműködését a kiemelt stratégiai együttműködés szintjére, s ennek részeként emelkedik nemsokára a kezdeti 2,5 milliárdról 6 milliárd dollárra a török-magyar kereskedelmi forgalom, "az elnök úr pedig most meghirdette (…), hogy ez legyen 10 milliárd dollár", ezt pedig Magyarország örömmel elfogadja - mondta.

Orbán Viktor: Forrong a világ, a veszélyek korát éljük, de közös célunk a béke

Márki-Zay elszólta magát, külföldről pénzelik az ellenzéki hetilapot

Menczer Tamás: a Tisza nem szavazott Ursula von der Leyen ellen

Gál Kinga: A Fidesz az európai gazdák, a Tisza az európai gazdáik mellé állt

Orbán Viktor válaszolt Volodimir Zelenszkijnek

A számok nem hazudnak: míg Európa a kemény rezsiszámlákat nyögte, a Shell megtömte a zsebét

Menczer: Újabb botrány az ukrán háborús maffiánál

Magyar Péternek parancsba adta a főnöke, hogy az uniós szavazás ellenére léptessék életbe a Mercosur-egyezményt

Fidesz: Brüsszel oldalára állt megint Magyar Péter, becsapta a gazdákat

Dömötör Csaba: A tiszások megkezdték a sunyuló hadműveletet

Brüsszel elárulta a gazdákat és bevédte Ursula von der Leyent

Deutsch Tamás: aki Ursula von der Leyent támogatja, az Brüsszel és nem a magyar érdekek oldalán áll