
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A sorsdöntő uniós csúcson vesz részt csütörtökön Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök reggel a közösségi médiában közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: Magyarország nem asszisztál a háború pénzeléséhez - adta hírül a Magyar Nemzet.
Mint írta:
Fogadkoznak a bürokraták, hogy addig nem mehetünk haza, ameddig nincs megoldva Ukrajna finanszírozása. Vagyis a háború finanszírozása. Ehhez pedig mi, magyarok nem fogunk asszisztálni. És addig leszünk itt, ameddig kell. Néhány álmatlan éjszaka nem a világ. Biztosan jobb a háborúnál.
Orbán Viktor csütörtökön reggel sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben. Az orosz vagyon elkobzásával kapcsolatban elmondta, semmi esély arra, hogy erre többség legyen. Kiemelte:
Azt hiszem, hogy ez lekerült a napirendről. Bár lehet, hogy utóharcok még történnek, de azt hiszem, hogy ennek vége. Újra kell kezdeni az egész kérdésnek az áttekintését.
Szerintem a befagyasztott orosz vagyon ügy az halott. Tegnap este úgy láttam, hogy van elegendő ellenző ország ahhoz, hogy összeálljon az a mennyiségű szavazat, amit itt úgy hívnak, hogy blokkoló kisebbség. Szerintem ez egy halott ügy
– közölte Orbán Viktor.
Hozzátette: egyelőre senki nem vállalkozott arra, hogy azt mondja, hogy a meghalt koncepció helyett egy új érkezik majd. Magyarországon az alkotmányos helyzet nagyon világos, van az alkotmányban egy szakasz, amelyik azt mondja, hogy a magyar kormány olyan hitelfelvételhez, amely Magyarország számára fizetési kötelességet teremt, csak parlamenti felhatalmazással járulhat hozzá. Nekem ilyen felhatalmazásom nincs, és nem hiszem, hogy valaha Magyarországon bármilyen miniszterelnök felhatalmazást kap a parlamenttől arra, hogy eladósítsa Magyarországot egy európai uniós hitelen keresztül.
Magyarország számára az az út, hogy közös hitelből finanszírozzák Ukrajnát, semmiképpen sem járható, de a jogi korlátokon túl nem is értenék vele egyet, mert szerintem nem a háborút kell finanszírozni, hanem a békét
– közölte. Orbán Viktor hangsúlyozta:
Tegnap egy súlyos dolog történt, miközben mi itt a magunk harcait vívjuk, aközben az Európai Parlamentben is komoly összecsapások vannak. Tegnap tárgyalták azt a javaslatot, amely szerintem jogszerűtlen, de most ezt tegyük félre, azt a javaslatot, hogy megtiltják az orosz gáz és olaj használatát minden tagállam számára. Ez azt jelenti Magyarország számára, hogy ha ez bekövetkezik, akkor a rezsit nem lehet védeni.
A miniszterelnök kifejtette: Abban az esetben a családoknak a rezsiköltsége legalább két, de inkább háromszorosára fog nőni. Nagyon nagy csata volt, a mi Fidesz–KDNP-s képviselőink kiálltak Magyarország mellett, harcoltak Magyarországért, a többiek sajnos nem. A Tisza pedig egyensúlyozott, tehát azt a megoldást választotta, hogy itt sem voltam.
Mint arról korábban beszámoltunk, tüntetnek a termelők Brüsszelben. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a gazdáknak száz százalékig van igazuk. Nekik két bajuk van most ebben a pillanatban. Az első bajuk a Mercosur nevű csomag, ami egy szabadkereskedelmi megállapodás lenne a latin-amerikai országokkal, ami megöli a gazdákat. Tehát Magyarország azon országok közé tartozik, aki nem támogatja ezt. Sokat gondolkodtunk arról, hogy mi volna jó. Voltak erről komoly szakmai viták Magyarországon, végül is az lett a magyar álláspont, hogy ezt nem támogatjuk.
Itt is minősített többségre volna szükség, és én úgy látom, hogy vagyunk elegen Mercosur-ellenzők, ami lehetetlenné teszi, hogy ezt a megállapodást aláírják. A terv az, hogy a bizottság elnökasszonya még a héten ezt alá akarja írni. Ezt szerintem most itt meg kell és meg is tudjuk akadályozni.
– mondta a kormányfő.
Szerinte a másik gondja a gazdáknak az a green deal, ami azt jelenti, hogy úgy túlszabályozzák az agrár-, tehát a mezőgazdasági munkákat, hogy az komoly költséget jelent és versenyhátrányt jelent.
A magyar kormány száz százalékig a gazdák mellett van. Örülök, hogy Magyarország ebből nem maradt ki, és itt vannak a magyar gazdák is
– fűzte hozzá.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta:
Az alaphelyzet mégiscsak a következő, van két ország, amely egymással háborúban áll Oroszország és Ukrajna. Itt vagyunk mi, az Európai Unió. És az a terv, hogy az egyik háborúban álló fél lefoglalt vagyonát elvesszük, és odaadjuk a másik háborúban álló félnek. Ez nem más, mint hadüzenet. Túlterjeszkedés azon, amire nekünk egyébként feladatunk vagy mandátumunk van. Nekünk ebbe a háborúba nem szabad beavatkoznunk, ebből kívül kell maradni, és a békéért kellene dolgozni.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár