
Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás − hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. A kormányfő ismertette: a minimálbér 11 százalékkal nő és 322 800 forint lesz havonta, míg a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik és 373 200 forint lesz havonta.
Orbán Viktor jelezte: egy bizonyos szint fölé nem tudják vinni a gazdaság növekedését addig, amíg a háború árnyéka itt van a fejünk felett, és súlyos hatással van Közép-Európára, valamint a német gazdasági övezetre.
Ilyen nemzetközi körülmények között még inkább felértékelődik, hogy nem a kormánynak kellett döntenie, hanem a felek meg tudtak állapodni − mutatott rá, megjegyezve: nehezítette a megállapodást az is, hogy valójában egy korábban megkötött hároméves megállapodást kellett korrigálni.
Azért kellett hozzányúlni a megállapodáshoz, mert a háború miatt alacsonyabb a növekedés, és nem voltak tarthatóak azok a vállalások, amelyek az eredeti szerződésben szerepeltek
− mondta Orbán Viktor és komoly bravúrként értékelte, hogy a felek a szerződésmódosításról megállapodásra tudtak jutni, értékelése szerint ehhez sokkal több akarat kell, mint egy szerződés létrehozásához.
Rámutatott: a kormány munkaadó is, és ágazati bérfejlesztéseket hajt végre, amelyek befolyásolták ezt a megállapodást. Tanárok, egészségügyi dolgozók, igazságügy, fegyverpénz, önkormányzati alkalmazottak, kultúra, szociális szféra − mind olyan területek, ahol 15 százalékos béremelés történik 2026-ban is. Emellé jönnek az adócsökkentések, amelyek elsősorban a családok helyzetét javítják majd.
Kiemelte: a megállapodáshoz a kormány segítséget nyújtott részben adócsökkentésekkel, részben a kereskedelmi és iparkamarával kötött 11 pontos kis- és középvállalkozók számára nyújtott adókedvezményekkel. Ez elvitt a költségvetésből 90 milliárd forintot, ezért nem volt lehetséges, hogy még járulékcsökkentést is végrehajtsanak, amit szeretettek volna, mert nem fért bele az észszerű költségvetési gazdálkodás kereteibe - mutatott rá.
Jelezte:
nem mondtak le erről, de nem tudják az évet ezzel kezdeni.
A miniszterelnök, szintén a megállapodást támogató elemként, említette az első otthonteremtés háromszázalékos hitelprogramját, mondván, ez nem a bérekhez kapcsolódik, de oly módon összefügg vele, hogy a legtöbb ember számára a jövedelemszerzés célja a saját lakáshoz jutás, és ez a fiatalok esetében különösen így van.
Orbán Viktor gratulált a munkaadóknak és a munkavállóknak a megállapodás tető alá hozásáért, és hangsúlyozta: a kormány szívesen írja alá ezt, mert a megállapodás nem tér el a munkaalapú társadalom megteremtésének nagy tervétől, ami a kabinet lépéseit már 15 éve vezeti.

Emlékeztetett, hogy 2010-hez képest egymillióval többen dolgoznak és úgy értékelt: Magyarország a teljes foglalkoztatás állapotában van, ma már a munkaerő hiánya jelentősebb kihívás a gazdaság számára, mint a munkanélküliség.
Jelezte: jelenleg 65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak. Még így is marad 20-30 ezer olyan betöltetlen állás, amire egyelőre nem enged be a kormány külföldről vendégmunkásokat − tette hozzá.
Abban reménykedünk, hogy Magyarországról tudjuk még ezt a 30 ezer helyet is föltölteni, tehát mi a foglalkoztatás további növekedésére számítunk "
− mondta.
Ugyanakkor rámutatott: hiába vannak munkahelyek, ha az emberek úgy érzik, hogy a munkájukat nem fizetik meg, és az emberek általában úgy gondolják, hogy az elvégzett munkájuk értéke nagyobb annál, mint amennyi bért kapnak érte. Ezért folyamatos bérnyomás alatt élnek a munkaadók és az állam is, amely szintén munkaadóként lép fel − tette hozzá.
Nagyon fontosnak nevezte, hogy a piac Magyarországon elsőbbséget kapjon a bérek meghatározásában. Ezért van az, hogy a minimálbért Magyarországon, bár megtehetné, nem a kormány határozza meg, és ezért törekszik arra lassan húsz éve, hogy mindig a piacon szereplő felek állapodjanak meg a béremelésről − jelezte. Orbán Viktor megjegyezte:
a rémálmai közé tartozik, hogy a munkaadók és a munkavállalók nem tudnak megállapodni egymással, és a végén a kormánynak kell hatalmi szóval eldöntenie, hogy mennyi legyen a minimálbér.
Előállhat még ilyen helyzet a jövőben, ez nem zárható ki, a jogszabályok erre a helyzetre is megnyugtató rendezést írnak elő, de nem egészséges, ha ez így történik. Hangsúlyozta azt is: Magyarország az elmúlt tizenöt évben minimálbér-növekedésben az EU-átlag háromszorosát hozta. Felidézte, hogy 2010-ben a minimálbér 73 ezer forint volt, a garantált bérminimum pedig 89 ezer forint.
Kiemelte, a magyar gazdaságpolitika elmúlt tizenöt évben kialakított iránya, amely a munkaalapú gazdaság megteremtését szolgálja, fenntartható és fenntartandó.
Ez a megállapodás segít abban, hogy a munkaadók és a munkavállalók is úgy érezzék, a bérszabályozás a kormánytól függetlenül, a piaci viszonyok és a saját döntésük alapján alakult ki, valamint abban is, hogy a kormányt továbbra is el tudják fogadni, nem mint a bérek alakításába beavatkozó közhatalmat, hanem inkább mint gazdaságpolitikai partnert − jegyezte meg.
A miniszterelnök leszögezte: semmilyen kormányzati gazdaságpolitika nem lehet sikeres, ha azt nem támogatják a munkaadók és a munkavállalók. És az, hogy
Magyarországon ma egy kifejezetten piacbarát, vállalkozásbarát, teljesítményelvű gazdaságpolitika van,
csak azért lehetséges, mert a kormányt ezekben a célkitűzéseiben mind a munkaadók, mind a munkavállalók támogatják − mondta.
Minden esély megvan arra, hogy jó pályán tudjuk tartani a magyar gazdaságot − összegzett Orbán Viktor.
(MTI)
Nyitókép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke, Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke és Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke (b-j) a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó

Valami megtört: már a Medián szerint is eltűnt Magyar Péter előnye

Októberben is többet vásároltak a magyar családok

Teljes zavar uralkodik a manipulációs kerekasztalnál, már nem tudják elfedni a Tisza Párt visszaesését

Baloldali megszorítócsomag: az áfaemelés drágítana szinte minden autókhoz kapcsolódó költséget

Csiszár Jenő kérdezi majd Orbán Viktort Kecskeméten