
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Orbán Viktor hangsúlyozta: 24 uniós tagállam (kivéve Magyarország, Szlovákia és Csehország) döntött úgy, hogy gyakorlatilag háborús kölcsönt nyújt Ukrajnának. A miniszterelnök szerint ez nem egyszerű pénzügyi segítség, hanem olyan konstrukció, amelynek a visszafizetése kizárólag Ukrajna katonai győzelme esetén képzelhető el.
Ezt a pénzt nyilvánvalóan csak akkor kapják vissza, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot
– fogalmazott.
A kormányfő szerint ezzel az EU-tagállamok túlléptek egy korábbi határt. Innentől kezdve ugyanis nemcsak politikai, hanem közvetlen anyagi érdekük is fűződik a háború folytatásához és az ukrán győzelemhez. Orbán Viktor figyelmeztetett: ha ez nem következik be, akkor az európai állampolgárok fizetik meg az árát, hiszen a kölcsön vissza nem térülése súlyos terheket róhat a nemzeti költségvetésekre.
Ez egy minőségi ugrás
– mondta a miniszterelnök, aki szerint a döntés alapvetően változtatja meg a konfliktus természetét. Míg eddig az Európai Unió politikai és katonai támogatást nyújtott, mostantól pénzügyi értelemben is közvetlenül érdekelté vált a háború kimenetelében.
Orbán Viktor úgy értékelte: mindez azt jelenti, hogy a háború egy teljesen új, sokkal veszélyesebb szakaszába lépett. Magyarország ezért továbbra is elutasítja az eszkalációt, és a béke, valamint a mielőbbi tűzszünet mellett érvel. A miniszterelnök szerint hazánk érdeke változatlan: kimaradni a háborúból, megvédeni a magyar embereket és elkerülni, hogy Magyarország vagy az Európai Unió még mélyebben belesodródjon a konfliktusba.
Vétójog nélkül nincsen értelme az unióban lennünk
A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk - mondta Orbán Viktor.
Azt hangsúlyozta: egyenes összefüggés van a nemzeti szuverenitás és az életszínvonal között, "ezért nem szabad részt vennünk egy birodalomban".
"Ha a nemzetállamoktól el tudják venni döntő kérdésekben a vétójogot, akkor az egész Európai Unió átalakul egy birodalommá, ami nemcsak egy szuverenitás-kérdés a magyaroknak, nekem, speciel, személyesen is az, hanem az gazdasági kérdés is. Én még olyat nem láttam, hogy mi egy elnyomó birodalom keretein belül éltünk volna jól" - mondta Orbán Viktor.

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek