
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Brüsszel egyedüli felmutatható eredménye a háború elmúlt négy éve alatt, hogy sikeresen akadályozták a békefolyamatot és emberéletekben, elfoglalt területekben és lerombolt városokban mérhető módon rontottak a helyzeten
– kezdte a bejegyzését Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, taglalta a Magyar Nemzet.
„Mindeközben lábon lőtték az európai gazdaságot és földre vitték a kontinens versenyképességét” – tette hozzá.
Ez egyébként ugyanaz a Brüsszel, amely olyan jól »lemendzselte« a migrációs válságot, hogy akik tíz éve a határokat ostromolták, ma az európai nagyvárosok utcáin járnak, és német, francia, vagy épp skandináv segélyekből élnek. Mindezek után mi Brüsszel első számú problémája, amit szerinte meg kell oldania? A magyar demokrácia és jogállamiság
– fogalmazott.
„Értsd: azon kell dolgozniuk, hogy leváltsák a nemzeti kormányt, és a helyébe olyat ültessenek, amely nem fog ellenállni – de még akadékoskodni sem. Így nyílna meg Brüsszel szerint az út a következő nagy projekt, a háború előtt. Mielőtt nagyon beleélnék magukat, ehhez azért nekünk is lesz pár szavunk” – zárta.
Nyitókép: Orbán Balázs Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár