
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Boris Pistorius német védelmi miniszter a 60 Minutes című műsorban hangsúlyozta: Oroszország ukrajnai inváziója és katonai megerősödése miatt a Nyugatnak számolnia kell egy esetleges, szélesebb európai háborúval. Eközben több európai ország vezetője jogilag kötelező érvényű biztonsági garanciákat ígér Ukrajnának, beleértve katonai és diplomáciai támogatást egy esetleges orosz támadás esetére – erről ír a Tűzfalcsoport.
Az NBC amerikai hírcsatorna úgy vezette fel a beszélgetést, hogy Pistorius német védelmi miniszter szerint az ország célja, hogy 2029-re készen álljon. A védelmi költségvetés ekkorra várhatóan csaknem 80 százalékkal nő - szemlézte a Magyar Nemzet.
Oroszország ukrajnai inváziója és Vlagyimir Putyin elnök kiterjedt katonai felkészülése közepette Németország gyorsan átalakítja haderejét. Putyin figyelmeztetett, hogy ha Európa szélesebb körű háborúba keveredik, vereséget fog szenvedni.
Pistorius úgy véli, hogy Oroszország az évtized végére olyan helyzetbe kerülhet, hogy támadást indíthat a Nyugat ellen. Tegnap arról számoltunk be, hogy Merz kancellár mellett több európai állam (többek között Franciaország, Dánia, Lengyelország) vezetője által is aláírt nyilatkozatban egy „multinacionális csapat” szerepel, amely Kijevet többek között a hadsereg újjáépítésében és a légtér biztosításában, valamint „Ukrajnán belüli műveletekkel” támogatná.
Ezenkívül az állam- és kormányfők „jogilag kötelező érvényű kötelezettségvállalást” ígérnek, „amelyet egy jövőbeli fegyveres támadás esetén kell teljesíteni”.
Ez több lehetőségből állhat, többek között diplomáciai intézkedésekből, de „fegyveres erők bevetéséből” is. Ezek a kötelezettségvállalások azoknak a biztonsági garanciáknak a részét képezik, amelyeket az európai államok Ukrajnának kívánnak nyújtani a békés viszony biztosítása érdekében Oroszországgal.
Nyitókép: Boris Pistorius hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek