
Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt

Ugyan Magyar Péterék a napokban lezárult előválasztásukról azt állították, hogy azon 300 ezren szavaztak, a legutóbb kiszivárgott információk szerint ez kétszer nagyobb szám lehet a valósnál. Az ellenzéki párt vezetői ugyanis csak néhány választókerületben tüntették fel a pontos számokat, máshol csak a győztes és a vesztes jelölt szavazatarányát jelezték, százalékosan. Összeszámolni tehát nem lehet ez alapján a szavazatokat. Ez pedig azért lehet, mert fele annyian sem szavaztak, mint azt a Tisza hirdeti - írja a Mandiner.
Az előválasztáson való részvételhez regisztrálni kellett. Az ATV.hu cikke szerint így tett egyik olvasójuk is, aki azt állítja, hogy a szavazási rendszer technikai felépítése lehetővé tette a részvétel nyomon követését.
Állítása szerint az e-mail címmel, névvel és lakcímmel történő regisztráció során a rendszer automatikusan kiosztott egy egyedi azonosítót minden új szavazónak, amely 1-től kezdődően folyamatosan növekedett.
A portál informátora egri lakcímmel regisztrált november 27-én 18:54-kor, közvetlenül a szavazás 19 órakor történő lezárása előtt.
Az ATV.hu olvasója a levelében is mellékelt képernyőfotón szereplő adatok alapján arra következtet, hogy
ha az azonosítók sorszámszerűen növekedtek egytől fölfelé, percekkel a szavazás lezárása előtt körülbelül 148 614 lehetett a szavazók száma, ő ugyanis ezt az azonosítót kapta.
Ez a szám nagyon távol van a 300 ezertől, amit Magyar Péterék nyilvánosan hirdetnek.
Az ATV.hu cikkében nem közölte a hivatkozott képernyőfotót, ám a Mandiner szerkesztősége rábukkant egy felvételre, amely minden bizonnyal azonos azzal, amiről az ATV.hu írt. Íme:

Az ATV azt írja: olvasójuk szerint a Magyar Péter által kihirdetett számok „nem egyeznek azzal, amit a regisztrációs rendszer – az általa kikövetkeztetett működése alapján – megállapított.
Levelében azt sugallja, hogy a közölt adatok kétszeresét kommunikálhatja az ellenzéki párt a valós részvételnek.
Az ATV.hu kereste a párt sajtóosztályát a részvételi adatokról felmerült kérdésekkel kapcsolatban. Azt ígérték, ha választ kapnak, frissítik a cikküket, ám a Mandiner írásának megjelenéséig ez nem történt meg. A lap ezért szintén ezzel a kérdéssel fordult a Tisza Párt sajtóosztályához.
Az ügy duplán kínos lehet Magyar Péteréknek, ugyanis
még ha az általuk bemondott szám igaz is, az is jócskán elmarad a 2021-es baloldali előválasztástól, amelyen kétszer annyian, több mint 600 ezren szavaztak.
És még az is csak a baloldal történelmi vereségére volt elég a 2022-es országgyűlési választáson.
Az újonnan kiszivárgott információ szerint
Magyar Péterék előválasztása még annál is rosszabbul teljesíthetett a korábbi baloldali előválasztáshoz képest, mint azt eddig gondoltuk.
Magyar Péter állítását a 300 ezer szavazóról már a mostani kiszivárgás előtt is sokan kétkedve fogadták, mivel a Tisza Párt elnöke korábban is közölt már nagyobb számokat a valóságnál.
Például amikor a Tiszavilág alkalmazásról azt állította, hogy 400 ezren töltötték le, majd egy kiszivárgás után kiderült, hogy valójában csupán mintegy 200 ezres adatbázisról volt szó, amelyben ráadásul nem kizárólag alkalmazásletöltők szerepeltek.
Nyitókép: MTI

Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt

Menczer Tamás: Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van

NGM: indul a kiterjesztett árréscsökkentés

Karácsony állítja, a főváros fizetésképtelen lett, ezt egy buszgarázsban meg is tárgyalja a képviselőkkel

Takács Péter: A Tisza arra készül, hogy elveszi az ingyenes orvosi ellátást, még a gyerekektől is!

Privatizálnák az egészségbiztosítást: a baloldali megszorítócsomag úgy kezelné az embereket, mint az autókat

Vége a GYED-nek? – Havi több százezer forintot bukhatnak a családok, ha bejön a Tisza terve

Az Index nyivánosságra hozta a Tisza Párt teljes adócsomagtervezetét

Feljelentették Karácsony Gergelyt

Szijjártó Péter: Azoknek az időknek már vége, hogy Berlinből kellett engedélyt kérni bármihez Budapesten

Államtitkár: Mostantól még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a családok és a nyugdíjasok

Orbán Viktor Washington és Moszkva után most Brüsszelben harcol