
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Magyar Péter mindent elveszít jövő áprilisban a Fidesz győzelmét követően − mondta Menczer Tamás a Facebook-oldalára feltöltött videós posztjában. Mindez pedig arról jutott eszébe, hogy látta, mit üzent egymásnak Magyar és Varga Judit.
A kormánypárt kommunikációs igazgatója ezt a kijelentését azzal indokolta, hogy a Tisza elnökének
nincs családja, azok a politikustársai, akik most még mellette vannak, azok szét fognak spriccelni minden irányba, és ott fogják őt hagyni.
Menczer kijelentette, hogy a tiszás párttársa, Bódis Kriszta még ír néhány Csipkejózsikát, visszafogadja a budapesti liberális értelmiség, Ruszin-Szendi csak annyit fog érteni az egészből, hogy nem kapta meg azt, amit neki ígértek, ideges lesz és fegyvere van... Magyarnak marad Tarr Zoltán.
Magyar főnökei, gazdái el fogják engedni a kezét, a balliberális sajtó, amely most támogatja, azonnal bűnbaknak fogja kikiáltani − állítja a kormánypárti politikus és hozzáteszi, a szavazói − akik nagyon nem szeretik, csak azért állnak mögötte, mert nincs más − el fognak tűnni, mintha sosem lettek volna.
Minderre rájön még, hogy a mostani gazdái, politikustársai még ki is akarják csinálni, mert azt fogják látni, hogy na, ezzel sem tudtunk nyerni, ráadásul a nyakunkon marad a Gyurcsánynál nagyobb kerékkötő és probléma
− fogalmazott Menczer, s közölte, Magyar ott fog maradni tök egyedül, s akkor kell majd a pszichológus, hogy a tébolyt segítsen kordában tartani.
Nyitókép: MTI/Kiss Dániel

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár