
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Szombaton Mohácson folytatódik a digitális polgári körök (DPK) háborúellenes országjárása. A 11 órakor kezdődő rendezvényen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is. A DPK nagykövetei, Szabó Zsófi és Rákay Philip mellett művészek, közéleti szereplők és helyi lokálpatrióták is részt vesznek az eseményen - írta meg a Magyar Nemzet.
A rendezvény a Tények.hu Facebook-oldalán is élőben követhető lesz.
A mohácsi DPK-gyűlésen, egy igazán különleges szereplő fog beszélgetni a kormányfővel. A beszélgetés fókuszában a hazánkat leginkább érintő kül- és belpolitikai események, fognak állni. Az interjú végén pedig a megjelentek a korábban megszokott rend szerint, szabadon kérdezhetnek a miniszterelnöktől.
A szervezők közleménye szerint a digitális polgári körök első országos találkozója megmutatta, milyen erő rejlik közösségükben. Ezután indították útjára a DPK országjárását, amellyel még több helyszínen, személyesen is összekapcsolják a hazájukért tenni akaró polgárokat. Ezután Orbán Viktor a rekord résztvevővel zajló Békemenet után elmondott október 23-i ünnepi beszédében hívta életre a DPK országjárását.
A mohácsi esemény után még egy helyszínre látogat el a DPK-roadshow, december 20-án Szegeden tartanak háborúellenes rendezvényt. Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár korábban a Magyar Nemzetnek jelezte, hogy egy közösségi élményt szeretnének adni, mert a mai világ jól láthatóan ezen alapszik. A DPK koordinátora szerint nem elég az embernek igazat és jót mondania,
hanem azt úgy is kell becsomagolnia, hogy élvezhető legyen, és közösségi élményt adjon a saját táborukban lévőknek.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az országjárással meg tudják magukat erősíteni lelkileg, politikailag és szellemileg, hogy készen álljanak a jövő évi megméretésre. A háborúellenesség kapcsán kiemelte, valamennyi DPK-gyűlésnek az a fő mottója, hogy „aki a háború ellen van, az velünk van”. Ezzel nemcsak a saját táborukon belül akarnak üzenni, hanem szeretnék mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a legfontosabb a béke.
Magyar Péter Mohácsra már nem látogat el, feladta a miniszterelnök rendezvényeinek követését. Helyette az ellenzéki terepnek számító Budapestre hívott össze tüntetést.
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár